Pusztán csak azért, mert amit tesz Duchatelet az Újpesttel, az modellértékű; modellértékű rombolás. Annak a modellje, hogy a „csóró” kelet-európaiak messiásként várnak egy dúsgazdag nyugati befektetőre, aki majd tehetséges játékosok megvásárlásával, profi hozzáállásával kiváló csapatot formál egy küszködő középcsapatból, s néhány év alatt eljuttatja a bajnoki címig.
Ám az álmodott modell a megváltó nyugati befektetőről rémálommá válik: a nyugati befektető a saját üzleti céljait valósítja meg Újpesten, aminek semmi köze ahhoz, hogy mit várnak tőle a klub szurkolói, a törzsgárda, a kerület prominensei stb. A rémálommodell lényege: a nyugati befektető nem él, hanem visszaél a megelőlegezett, csodaváró bizalommal, és sok mindent megvalósít, csak egyet nem: hogy a csapat a múltjának és patinájának megfelelő játékot mutasson fel a bajnokságban és ne adj’ isten a nemzetközi mezőnyben is – mint annak idején Benéék a BEK négyes döntőjéig eljutva.
De a játékospolitika mellett a szakmai munka is nullán áll: a Blikk című lap (melynek tudósítóit kitiltották az újpesti mérkőzésekről, mert merték kritizálni az újpesti vezetést!) nemrég bemutatta, hogy a Kisvárda és az Újpest játékosállományának összetétele tudásban, értékben nagyjából megegyezik, csak az az egyetlen apró különbség, hogy a Kisvárda az első háromban van, míg az Újpest leszakadva utolsó. Ennek más oka nem lehet, mint egy elcseszett, koncepciótlan szakmai munka, amelyben már Oenningé a legnagyobb felelősség.
Szégyen és döbbenet, hogy miközben sorra váltanak le edzőket az NB I-ben néhány rossz mérkőzés után, miközben a Fradi szurkolói már Stöger menesztését követelik (ami enyhén szólva is túlzás), addig a totálisan és brutálisan, reménytelenül eredménytelen, arctalan, színtelen-szagtalan Oenning olyan szilárdan áll a helyén, mint a legjobb edzők egyike. Ez szánalmas és nevetséges, de legfőképp megalázó az Újpestre nézve.
És itt befejezem.
Soha többé olyan modellt, mint amit Duchatelet valósított meg Újpesten.
