Az Újpest focicsapata iránti elkötelezettségem miatt még egyszer, de most már tényleg utoljára szólok, s nagyon sokak nevében a leghatározottabban felkérem Roderick Duchatelet urat, hogy adja el az Újpest FC Kft.-t, távozzon Újpestről, s vigye magával roppant kiváló edzőjét, Michael Oenning urat is.
Nagyon szép volt az elmúlt tíz év számunkra, Duchatelet úr, nagyon köszönünk mindent, és nagyon hálásak vagyunk önnek.
Ön tényleg nem tett mást, csak annyit, hogy tönkretette a futballcsapatot. Romokban hever minden Újpesten. Nincs csapat, nincs futball, a szurkolók elfordultak öntől, edzőjétől, nézők alig, mindenki elkeseredetten várja már, hogy végre hozzon egy tisztességes döntést, vegye a kalapját és távozzon.
Hogy Nagy Ferót idézzem: a legszebb pillanat, amikor búcsúzol, és a vonatra felszállsz, könnyes szemmel arra gondolok, nehogy lemaradjál…
Még integetni fogunk is, ha kell, mint Silov altábornagynak 1991. június 19-én, aztán majd elfordulunk, letöröljük a könnyeinket, és megpróbálunk végre a romokból egy új csapatot építeni.
Vagy mit akar még, Duchatelet úr? Tényleg maradni akar az idény végéig, hogy az Újpest biztosan kiessen az NB I-ből? Mert majd persze akkor valóban el fog távozni, mert már nem marad semmilyen bizniszlehetőség az Újpestben…
Ez tehát az utolsó pillanat, hogy ön nélkül és az elképesztő nyilatkozatokat tevő Oenning nélkül talán még bent tudunk maradni az első osztályban. Ragadjuk meg együtt ezt a pillanatot, Duchatelet úr, ebben segítsen távozásával.
Az ön „nyugatias”, „profi” jelenlétének eredménye – pontosabban – tragédiája: lassan az idény feléhez közeledve, a 12. forduló után az Újpest az utolsó helyen áll nyolc ponttal, egy győzelemmel, négy pontra lemaradva az előtte lévőktől.
Nos, ezt köszönhetjük önnek, ez az a teljesítmény, amire talán ma már még Szily László, a 444.hu újságírója se írná le, hogy „igazi nyugati profizmus”. (Bár ki tudja?)
Mindez persze lehetne a mi magánügyünk, az Újpest-szurkolók magányügye is, miért kell nekem ezzel még egyszer előhozakodnom?
