Magyarországon a békés, tárgyalásos, alkudozós átmenet olyan „jól” sikerült, hogy annak következtében a demokratikus jogállam civil társadalmi alapok nélkül jött létre. Létrejött a demokratikus állam demokratikus állampolgárok nélkül. Ráadásul ez az állapot változatlanul fennmaradt az utóbbi évekig.
Ennek pedig az a következménye, hogy Magyarországon inkább van pártdemokrácia vagy elitdemokrácia, mintsem részvételi, civil, állampolgári demokrácia. Ebből pedig az következik, hogy a politikai főszereplők, kormányzatok, pártok civil kontroll, civil számonkérés nélkül cselekedhettek, ahogyan szoktam mondani: következmények nélkül, s csak egymásra kellett figyelniük s nem az állampolgárokra.
De az utóbbi években valami elindult, megindult egy társadalmi paradigmaváltás hazánkban. Az alulról építkező Civil Összefogás Fórum (melynek jómagam is alapítója és szóvivője vagyok) a 2009-ben tartott virágvasárnapi, Hősök téri tüntetéssel lépett színre, amelyen mintegy kétszázezren vettek részt. Az elmúlt négy évben a CÖF vertikálisan és horizontálisan is széles, kiterjedt hálózatot hozott létre, a legkülönfélébb szakmai és politikai témákban megnyilvánul és hallatja hangját a nyilvánosság előtt.
Ennek a tevékenységnek az egyik legfontosabb és szimbolikusan is legmarkánsabb megjelenése a Békemenet. Persze hogy van aktuálpolitikai jelentősége is a Békemeneteknek, a mostaninak is volt. De most már érdemes észrevenni: itt többről van szó. Az elmúlt napokban nagyon sok emberrel beszéltem a résztvevők közül, s abban állapodtunk meg, hogy a Békemenet kisugárzása a legfontosabb mozzanat. Az, hogy itt jóarcú, egymással szolidáris és békés polgárok, civilek és igen: állampolgárok vonultak fel. Olyan állampolgárok és civilek, akik tudták, hogy felelősségük van magukkal, egymással és az országgal szemben is.
