A legutóbbi, tavaly szeptemberben megjelent őszi kitekintésében még 1,7 százalékos GDP-többletet valószínűsített az IMF erre az évre. Jövő évi előrejelzést most közölt először a nemzetközi szervezet. Az Ernst & Young tanácsadó vállalat korábban 1,3 százalékos bővülést jósolt.
A kilátás jelentős rosszabbodását alapjában azzal magyarázta a szervezet, hogy tavaly szeptember óta „drámai változások voltak a világgazdaságban”, Európában nagyon lelassult a növekedés, és a térség sok gazdasága közel jár a recesszióhoz, vagy már lejtőn is van. Az egész világon csak fokozatos erősödés várható, és a negatív kockázatok továbbra is nagyok – írták az IMF elemzői. Szerintük Magyarországnak tartós költségvetési kiigazításra van szüksége, és megjegyezték, hogy a magyar szuverén adósság piaci biztosítási jegyzései (CDS) különösen magasak.
A magyar hazai össztermék (GDP) tavalyi növekedését most 1,7 százalékra tette az IMF, csakúgy, mint korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly ősszel 1,8 százalékot valószínűsített a nemzetközi szervezet 2011-re.
Az IMF szerint az évi átlagos infláció tavaly 3,9 százalékos volt Magyarországon – ez is azonos a KSH adatával –, ebben az évben 5,2 százalékos, jövőre 3,5 százalékos inflációra számít a szervezet. Az őszi IMF-előrejelzés 3,7 százalékos volt tavalyra és 3,0 százalékos idénre.
Az évi átlagos munkanélküliség az IMF szerint 11,0 százalékos volt tavaly – a KSH 10,9 százalékot mért –, idén pedig 11,5 százalékos, jövőre 11,0 százalékos lehet az állástalanság évi átlagban az IMF várakozása szerint. Ősszel 11,3 százalékos munkanélküliséget valószínűsített a szervezet 2011-re és 11,0 százalékosat erre az évre.
A folyó fizetési mérleg többlete az IMF szerint tavaly a GDP 1,6 százaléka volt, idén 3,3 százalékos, jövőre 1,2 százalékos többletre számít a szervezet. Őszi előrejelzésben a tavalyi többletet a GDP 2,0 százalékára, az ideit a GDP 1,5 százalékára tette. A kormányzati szektor 2011-ben 1205 milliárd forint többlettel rendelkezett – közölte korábban a KSH.