A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 794 ezer fős létszáma 1,4 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél, a növekedés meghaladta a mintavételi hibahatárt.
50 ezerrel többen dolgoznak
A tájékoztatás szerint a 15–64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 761 ezer fő volt, ami 50 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A korcsoport foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 1 százalékponttal haladta meg.
A közlemény alapján 2011. december – 2012. februárban a 15–64 éves férfinépességből 2 millió 16 ezren voltak foglalkoztatottak, 25 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában, és ezzel a népességen belüli arányuk 1,1 százalékponttal, 60,8 százalékra változott. A 15–64 éves nők közül a vizsgált időszakban 1 millió 746 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 25 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A nőket 50,9 százalékos foglalkoztatási ráta jellemezte a KSH adatai szerint.
Nehéz helyzetben a fiatalok
A következő hetekben több, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését segítő program indulását jelenti be a kormány – mondta Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bővebben>>>
A 15–24 éves foglalkoztatott fiatalok egyébként is alacsony létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezerrel, foglalkoztatási rátájuk 0,6 százalékponttal lett alacsonyabb, a munkával rendelkezők aránya 17,5 százalékra csökkent.
A legjobb munkavállalási korú 25–54 éves, illetve az idősebb 55–64 éves foglalkoztatottak száma azonban nőtt, előbbiek esetében 1,8, utóbbiak esetében pedig 0,5 százalékpontos foglalkoztatásiráta-javulást eredményezve a KSH adatai szerint.
2011. november – 2012. januárban a foglalkoztatottak száma 3 millió 816 ezer fő volt, 22 ezerrel több, mint december–februárban; az egy évvel korábbi adathoz képest pedig 40 ezerrel dolgoztak többen. A 15–64 éves foglalkoztatottak száma november–januárban 3 millió 784 ezer volt, ez 23 ezerrel több, mint az egy hónappal későbbi időszak adata, és 39 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbi adatot.
A 15–64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája 56 százalék volt november–januárban, szemben a december–februári 55,8 százalékkal és a 2010. november – 2011. januári 55,3 százalékkal. A korosztályon belül a férfifoglalkoztatottak száma 2 millió 37 ezer volt, ez 61,4 százalékos foglalkoztatási rátát jelentett. A 15–64 év közötti nők közül 1 millió 746 ezren dolgoztak 2011. november – 2012. januárban, foglalkoztatási arányuk 50,9 százalék volt, közölte a KSH.