A föld védelme volt a legfontosabb szempont

A földhaszonbérleti pályázatok nyerteseinek segítséget kell adni a boldoguláshoz – mondta Fazekas Sándor.

KG
2012. 07. 17. 20:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyen segítség egyebek között a gazdák tájékoztatása a Vidékfejlesztési Minisztérium 2013-as tervezett költségvetéséről, hiszen nem mindegy, hogy az ágazat milyen anyagi lehetőségekre támaszkodhat – tette hozzá a politikus. Ismertette: a tárca jövő évi várható költségvetése a közvetlen uniós támogatásokkal együtt 835 milliárd forint, ez az összeg 17 százalékkal több a 2012-ben felhasználható pénzeknél.

A költségvetésben szereplő sertésprogram 2,6 milliárd forinttal indul, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal működésére mintegy 2 milliárd forint többlet jut. A Nemzeti Földalapkezelő 640 millió forint pluszforrással számolhat, így 80-nal tudja bővíteni a létszámát, hogy az állami földvagyont gyorsabban és eredményesebben kezelje. Mintegy félmilliárd forinttal emelkedik a tanyafejlesztési programra fordítható pénz nagysága is – sorolta Fazekas Sándor.

Közel 900 eredményes pályázat

A vidékfejlesztési miniszter kérdésre válaszolva elmondta: országos adatok alapján a földhaszonbérletre mintegy 18 ezer hektár területre csaknem 900-an pályáztak eredményesen. A pályázatok az országban viszonylag egyenletesen oszlanak meg, de vannak megyék, például Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol kevés az állami föld, ott csak kevés pályázatot lehetett kiírni. Az adatok azonban folyamatosan változnak, ahogy a Nemzeti Földalapkezelő a pályázatok elbírálásával halad, és néhány napon belül a sikeres pályázatok száma eléri az ezret.

Fazekas Sándor egy másik kérdés kapcsán elmondta: a földtörvénytervezet elkészítésénél a nemzeti kincset jelentő föld védelme volt a legfontosabb szempont, hogy a magyar gazdák tulajdonában maradjon. A jogszabály összeállításánál a legeredményesebb nyugat-európai szabályozásokat is figyelembe vették azért, hogy a vidéken élők helyben tudjanak maradni, és generációkon át földműveléssel foglalkozhassanak – tette hozzá a miniszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.