A kockázatok csökkenését támasztják alá a legnagyobb londoni CDS-piaci adatszolgáltató, a CMA DataVision kimutatásai is, mely szerint idei mélypontjára csökkent szerdára a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása. A cég szerint az okok mögött a piac az IMF–EU-egyeztetésekkel kapcsolatos derűlátása található.
Jelentős mozgástér a tárgyalásokhoz
Azáltal, hogy Magyarország nincsen „rákényszerítve” devizakötvények kibocsátására, s javul hazánk piaci megítélése is, a kormány jelentős mozgásteret kapott a IMF–EU-tárgyalásokhoz. A megegyezés várható időpontja még nem tisztázott, de a legtöbb elemző továbbra is azt valószínűsíti, hogy ősszel születhet meg a korábban várva várt megállapodás. Kérdéses, hogy akkor szüksége lesz-e még Magyarországnak az IMF-re.
Mindenesetre a kormány mondhatni „unortodox” gazdaságpolitikája révén – mert amit az ÁKK véghezvitt, hogy elkerülje a devizapiacra való kilépést, azért annak tekinthető – jelentősen csökkentek az utóbbi hónapokban az ország külső finanszírozási kockázatai. Ez első körben csak részsiker ugyan, de az egyáltalán nem mindegy a tárgyalások szempontjából, hogy mennyi is Magyarország mozgástere a valutaalappal történő egyeztetések alkalmával.
Megközelítette idei csúcsát a forint
A magyar fizetőeszköz a héten nagy utat járt be: hétfőn még 288 forint felett kereskedtek az euróval a bankközi devizapiacon, míg csütörtökön a 283,31 forintos euróárfolyamot is elérte, mellyel megközelítette idei legerősebb árfolyamát – május 3-án 282,23 forint volt az euró jegyzése. Pénteken „korrigált” a hazai fizetőeszköz, miután a 286 forintos euróárfolyamot is átlépte a kurzus. Kereskedők szerint fontosabb hír nem érkezett, a gyengülés inkább a forint heti erősödésének korrekciója volt; továbbá a nemzetközi piacokon az euró is gyengült a dollárral szemben, melynek hatását a forint is „megérezte”.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!