OECD: a fiatalokat érinti legsúlyosabban a válság

A fiatalok a világméretű gazdasági válság fő áldozatai az OECD szerint.

PR
2012. 09. 12. 5:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Párizsban nyilvánosságra hozott jelentésében rámutatott, hogy a recesszió miatt egyre több az olyan fiatal, aki kiszorul az oktatásból, illetve nem jut munkához. Az OECD utalt arra, hogy a 15 és 29 év közötti fiatalok 16 százaléka nem tanul és nem is dolgozik. A jelentésben foglaltak a 2008 és 2010 közötti időszak adatain alapultak, a szervezet ugyanakkor úgy értékelte, hogy a fiatalok helyzete a gazdasági-pénzügyi válság éleződése miatt azóta sem változott.

A jelentésből kitűnt, hogy a fiatal generációt érintő gondok a válság által leginkább érintett országokban a legsúlyosabbak. Az OECD ennek kapcsán Spanyolországot és Írországot említette külön. A jelentést készítő szakértők arra számítanak, hogy az elkövetkező években ezen a téren aligha javul a helyzet, és a fiatalok következő generációjára sem vár szebb jövő.

Magyar egyetemek a legjobbak között

Négy magyar egyetem is szerepel a felsőoktatási intézmények legfrissebb világranglistáján – számolt be szerdán a Magyar Nemzet.

Csak felsőoktatási intézmény indíthat a jövő évtől felsőoktatási szakképzést – mondta az oktatási államtitkár múlt hét szerdán Budapesten. A magyar munkavállalók harmada egyébként azt állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához képest.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.