Módosítanak, hogy teljesüljön a hiánycél

A kormány módosítja a stabilitási törvényt: 2013-ra 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt ír elő.

KG
2012. 12. 07. 13:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára pénteken a távirati irodának elmondta, hogy miután a kormány csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó, zárószavazás előtti módosító indítványokat, pénteken a 2013-as költségvetési törvényhez kapcsolódó egyéb törvényeket módosító, úgynevezett „salátatörvényt” is a Ház elé terjeszti.

Ez a javaslat fogja tartalmazni a stabilitási törvény azon részének módosítását, amely a 2013 és a 2015 közötti deficitcélok meghatározásáról szól – mondta Banai Péter Benő. A módosítás értelmében a törvény a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt ír majd elő 2013-ra – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A költségvetési és a stabilitási törvények összhangja tehát továbbra is biztosított lesz – fűzte hozzá.

Banai Péter Benő kiemelte: a magyar kormány bebizonyította, hogy elkötelezett a GDP-arányosan 3 százalék alatti költségvetési hiány teljesítése mellett; az Országgyűlés részére csütörtökön benyújtott és pénteken beterjesztendő javaslatok is ezt igazolják. A helyettes államtitkár véleménye szerint az európai gazdaság bizonytalanságai közepette az Európai Unió tagállamai számára kiemelkedő siker a költségvetési stabilitás megteremtése és az államadósság csökkentése.

Egyensúly

Az adórendszer átalakítása során az elmúlt két évben folyamatosan szem előtt tartották a költségvetési egyensúlyt, s olyan adókat emeltek, amelyek növelésével a legkevesebbet ártanak a gazdaságnak, így alakult ki a jelenlegi struktúra – mondta az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán. Balog Ádám hangsúlyozta: az adórendszer szerkezetében véglegesnek tekinthető, innentől kezdve már lényeges változás nem várható, de ha lehetőséget látnak az összadózás csökkentésére, továbbra is a munkát, jövedelmet terhelő adót szeretnék mérsékelni. Egy-két éven belül meglehet az eredménye az adóváltozásoknak, a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük – közölte Balog.

Adóváltozások

Az NGM a jövő évre javasolt adóváltozások kapcsán november 27-én közölte, azok célja az arányos, egykulcsos szja-rendszer megszilárdítása, a költségvetési helyzet stabilizálása a GDP-arányos államadósság tartósan csökkenő pályájának biztosítása mellett, az illetékkulcsrendszer átalakítása. Emellett a kormány fontosnak tartja az adózói adminisztrációs terhek, az adó- és vámhatósági adminisztráció csökkentését, az adómorál erősítését, az adónorma hatékonyságának javítását, illetve a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslását.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke november 22-én beszélt arról: trendforduló lehetősége előtt áll a magyar gazdaság, a felzárkózási esélyek stabilizálódni látszanak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég egy közleményt adott ki, amiben tudatták: a kormány továbbra is tartja 2013-ra a 2,7 százalékos költségvetési hiánycélt. Kiemelték: az Európai Bizottság jövő évre adott pozitív előrejelzésében ugyan elismerte, hogy Magyarország képes lesz 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát, de a kabinet mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország kikerüljön a 2004-es csatlakozás óta folyamatos túlzottdeficit-eljárás alól. Ennek érdekében a kormány a bizottság által jósolt 2,9 százalékos hiányt újabb intézkedésekkel biztonságosan 2,7 százalékra mérsékelte – tették hozzá az NGM-nél.

November 7-én az Európai Bizottság azt közölte: három százalék alatt marad a hazai GDP-arányos államháztartási hiány. Az EB-bejelentés egyébként az Orbán-kormány történelmi gazdaságpolitikai sikerét jelenti, hosszú harc volt, amíg a bizottság elfogadta a számokat. Orbán egy gazdasági fórumon beszélt arról, költségvetési egyenlegjavító döntéseket hozott a kormány, hogy jövőre 2,7 százalék legyen a hiány mértéke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.