Kiderült, mit kifogásolt a valutaalap

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az IMF is elismeri, hogy az ország a pénzügyi egyensúly megteremtésében jelentős eredményeket ért el az utóbbi időszakban – véli Varga Mihály.

NT
2013. 01. 30. 10:35

Hagyományos elemeket javasol a valutaalap

Kifogásolták az IMF szakértői, hogy a kormány csökkentette a rezsit, holott „azt halottam a hírekben, a német környezetvédelmi miniszter bejelentette, Németországban is csökkennie kell az energiaáraknak” – mondta a tárca nélküli miniszter. Kifejtette: a megbeszéléseken a növekedés beindítására csak a hagyományos eszköztár elemeit javasolta az IMF, például felmerült a tömegközlekedés támogatásának további lefaragása, vagy a szociális támogatások célzottabbá tételét vetették fel.

A miniszter kérdésre elmondta: mivel ezek a tárgyalások a 2008-as hitelmegállapodás felülvizsgálatáról folytak, az új hiteltárgyalások csak a „fehér asztalnál”, a nem hivatalos beszélgetéseken kerültek szóba. „A valutaalap már úgy érkezett Budapestre, hogy előzetesen közölte, ezekről a kérdésekről nem kíván tárgyalni, mi ezt tiszteletben tartottuk" – mondta Varga.

Nincs szükség rá jelen pillanatban

„Per pillanat” nincs a valutaalap mentőövére szükségünk, ezt a valutaalap is érzékeli – mondta egy kérdésre a miniszter. Arra a felvetésre, hogyan értékeli a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa keddi, 25 bázispontos alapkamat-csökkentését, elmondta: a kormány tagjaként ezt nem akarja minősíteni, „nincs jogosítványa ennek minősítésére”, de utalt arra: a magyar gazdaság mai helyzetében a kamatcsökkentés folyamata „reális lépéssorozatnak” mondható.

Arra a kérdésre, tudja-e, ki lesz az új jegybankelnök, elmondta: a hatályos magyar jogszabályok szerint a miniszterelnök jogköre, hogy megnevezze a jegybankelnökjelöltet, „a miniszterelnök ezt a megfelelő időben meg fogja tenni.”

Hideg és meleg

Kaptunk dicséretet és elmarasztalást is a valutaalaptól – erről már a Hír TV Rájátszás című műsorában beszélt Varga kedden. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: körülbelül ugyanazokat sorolták fel az IMF-delegáció tagjai, mint legutóbbi látogatásukkor, 2012 júliusában. A politikus elmondta: könnyebb lenne a tárgyalások folyamata, ha az Európai Unió és az IMF között összhang lenne, mert jelenleg az EU kedvezőbb színben látja a magyar gazdaság jelenét és jövőjét, mint a valutaalap.

Hétfőn pedig azt mondta a politikus, örömteli, hogy az IMF és az Európai Unió delegációi pozitívan értékelték azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország az elmúlt két évben a pénzügyi egyensúly megteremtése érdekében tett.

Varga álláspontját alapozza meg a Nemzetgazdasági Minisztérium is, a delegáció fogadását követően egy közleményt adtak ki, amelyben azt írták: Magyarország elkötelezett a túlzottdeficit-eljárás idei lezárása mellett, a kormány lépései pedig hosszú távon biztosítják az állami pénzügyek fenntarthatóságát.

Londoni pénzügyi elemzők szerint jók az esélyek arra, hogy az EU az idén megszünteti Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást. Cséfalvay Zoltán államtitkár szintén azt közölte: komoly esély van arra, hogy Magyarország még az idén kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól.

Napjainkban az IMF és az Európai Unió is úgy látja, hogy a fiskális politikában az egyensúlyra törekvés eredményes volt, az államadósság csökken, az államháztartási hiány – az idén már várhatóan egymás után a harmadik évben – 3 százalék alatt marad a GDP-hez mérten, és jó esély van arra, hogy az ország kikerüljön az EU túlzottdeficit-eljárása alól – hangsúlyozta korábban Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

607,5 milliárd forint a 2012-es államháztartási hiány, ami kisebb a 671,9 milliárd forintos módosított előirányzatnál. Így minden esély megvan rá, hogy teljesüljön a 2,7 százalékos GDP-arányos, uniós módszertan szerinti hiánycél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.