Orbán: Magyarországon befektetőbarát kormány várja önöket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hazánk hosszú távú együttműködésre törekszik az arab világgal.

MNO
2014. 03. 23. 19:12

A legnagyobb magyar gazdasági sikerek közé sorolta, hogy a Szentkirályi ásványvíz ma már nyolc kiskereskedelmi láncnál kapható Szaúd-Arábiában, továbbá megemlítette az arab országokba orvostechnikai berendezéseket exportáló Mediso nevű céget, valamint a Dispomedicor vállalatot, amely új üzemet nyitott Egyiptomban. Tájékoztatása szerint a mostani szaúdi látogatás alkalmával 94 magyar cég összesen 41 befektetési lehetőséget kínál arab partnereinek hárommilliárd dollár értékben.

Mokrin bin Abdel-Aziz herceg, Szaúd-Arábia második miniszterelnök-helyettese azt mondta, céljuk kiaknázni a magyar-szaúdi gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket. Hozzátette, nagyra értékelik Magyarországnak az arab világot támogató politikáját.

A rendezvényen tudományos és technológiai együttműködési megállapodást kötött szaúdi partnerével a Nemzeti Innovációs Hivatal. Az Adnan Kassar vezette kamara pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel írt alá egyezményt az együttműködésről, emellett több vállalatközi megállapodás is született.

A fórum részeként a magyar exportőrök termékeiket, szolgáltatásaikat ágazati standokon mutatják be arab partnereiknek. A kiállítást Orbán Viktor és Mokrin bin Abdel-Aziz herceg nyitotta meg.

A magyar miniszterelnöki küldöttség vasárnap délután érkezett a szaúdi fővárosba, amelynek repülőterén katonai díszsorfallal fogadták. A kormányfőt rijádi útjára elkísérte mások mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A delegációval tartott több mint száz magyar üzletember is.

Látogatása második, egyben zárónapján, hétfőn Orbán Viktort külön is fogadja Mokrin bin Abdel-Aziz herceg, miniszterelnök-helyettes, délután pedig Abdel-Latíf az-Zajánival, az Öböl Menti Együttműködési Tanács főtitkárával tárgyal a magyar kormányfő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.