Már nem csak a botjukra támaszkodhatnak a juhászok

Felnőtt juhászképző tanfolyamokat indít három egyetem mezőgazdasági kara.

BLM
2014. 08. 18. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetemeken összesen száz juhász kezdi meg a napi gazdálkodáshoz segítséget nyújtó három hónapos képzést szeptemberben – jelezte Hajduk Péter, az oktatást kezdeményező szövetség ügyvezetője, hozzátéve, hogy további juhászok jelentkezését is várják a következő tanfolyamokra.

A nyolcvanórás, egységes tematikájú képzés keretében a résztvevők korszerű ismereteket szerezhetnek az állattartás, a legelőgazdálkodás, a takarmányozás, a tartástechnológia vagy éppen a támogatások kérdéseiről – sorolta Hajduk Péter.

Míg korábban a termelőszövetkezetekben, illetve az állami gazdaságokban felkészült szakemberek – agronómusok, ágazatvezetők, könyvelők – irányításával működött a juhászat, ma a juhtenyésztők 96 százaléka családi gazdálkodó – mondta a szövetség ügyvezetője. Megjegyezte: ilyenformán a juhász már nemcsak a botjára támaszkodva őrzi a nyájat, hanem gondoskodnia kell a vállalkozás működtetéséről, amihez korszerű tudásra van szükség.

Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem dékánja korszakváltásként értékelte a képzési együttműködést, amivel szakíthatnak az ágazatra jellemző „így szoktuk csinálni, ez biztos jó” szemlélettel. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem dékánja azt emelte ki, hogy „ez a képzés nem oklevélről, bizonyítványról, hanem a tudásról szól”. Komlósi István, a Debreceni Egyetem (DE) dékánja aláhúzta, hogy intézményük a juhtenyésztés jelentős szellemi műhelye, a juhtenyésztők kézikönyvét – ahogy fogalmazott: „a szakma bibliáját” – is debreceni professzor írta.

Jávor András, a DE rektorhelyettese szerint ma tudáshiány van a magyar mezőgazdaságban, s ez különösen igaz a juhágazatra. Ezért üdvözölte, hogy a juhászokat illetően született meg az első egyetemek közötti oktatási együttműködés, aminek a tapasztalatait később várhatóan kiterjeszthetik más ágazatokban dolgozók képzésére is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.