A nemzetközi feszültség miatt gyenge a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem a hazai helyzetnek, hanem nemzetközi okoknak köszönhető, hogy a forint tegnap kis híján átlépte a legutóbbi mélypontját.

Csécsi László
2014. 09. 11. 5:45

A forintárfolyam a hazai költségvetés alakulására is hatással van, ám a jelek szerint a hiány elszabadulásától nem kell tartani. A Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai szerint a deficit idén a háromszázalékos uniós elvárás alatt, 2,9 százalékon alakul, de más vélemények szerint ennél is alacsonyabb lehet. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó piaci elemzők például arról beszéltek, hogy az állam idén csupán 2,4 százalékkal költ többet a bevételeinél. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint nagyon pozitív folyamatok jellemzik most az állami büdzsét.

Például a vártnál magasabbak az adóbevételek, és a tervnél nagyobb gazdasági növekedés is lendíthet a költségvetés pozícióján. Ráadásul a háztartások fogyasztásának bővülése is jótékony hatásokat fejt ki. Elképzelhető, hogy csakúgy, mint a múlt évben, a kormány által tervezettnél is kisebb lehet az államháztartási deficit. A közgazdász biztosra veszi, hogy az éves uniós módszertan szerinti hiánycél jövőre is az uniós kulcsszint alatt marad Magyarországon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.