Előre leosztották a lapokat a földeladásnál?

Százmilliárdos vagyonvesztést is okozhat.

Tóth László Levente
2015. 10. 09. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mit gondol, miért akarja a kormány most eladni az állami földeket?
– Valószínűleg a bosszú és részben a kész helyzet elé állítás volt a célja a földprivatizációval: ez ugyanis elsősorban azokat a cégeket sújtja, amelyek bérelt állami földjeit, nem „fair” eljárással, az utóbbi egy-két évben másnak adta haszonbérbe. Csak három-négy nagyobb – nem magyar tulajdonú – cég esetében is tízezer tehén tartása lehetetlenül el azzal, hogy elvették tőlük az állami földbérlet meghosszabbításának jogát. De nagy magyar tulajdonú cégek is áldozatul estek a hatalmi játéknak.

Nyilvános összesítést javasol az állami földterületek eladásáról a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, a fideszes Turi-Kovács Béla. De csak jobb híján, mert egyébként szerinte az államnak inkább meg kellene tartania a vagyonát.

A magyar állam azokat a gazdákat támogatja, akiknek még egyáltalán van kedvük dolgozni és mezőgazdasági tevékenységet végezni – fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy bizottsági ülésen a nagy vihart kavaró földprivatizáció kapcsán. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelezte, hogy a földeladási hirdetmények október 15-től jelennek meg a kormányhivataloknál, és az árverések gyakorlatilag ebben az évben véget is érnek.

Az ellenzéki pártok bírálják a tervet.

– Súlyos állítás ez, mégis mire gondol?
– Ez a fajta diszkrimináció szerintem nyilvánvalóan tisztán politikai indíttatású, mert agrárgazdasági, vagy agrárpolitikai alapjuk nincs ezeknek az intézkedéseknek. Pusztán arról van szó, hogyan lehet egyes nagyvállalkozókat nehéz helyzetbe hozni. Először a földhasználatot vették el az érintett társaságoktól, most pedig – az állami földek eladásával – még a lehetőségét is elveszik annak, hogy továbbgazdálkodjanak. A kormány szemlátomást nem törődik azzal, hogy e cégeknek jogilag igazuk lehet. Illetve, hogy a strasbourgi bíróságon öt év múlva valószínűleg megnyerik a pert a magyar állam ellen, és majd az akkori kormánynak kell a kártérítést kifizetnie a költségvetésből. Mert ki fogja fizetni, az biztos, különben Brüsszel megvonhatja az uniós támogatást az országtól.

– Miért lehet baj az állami föld értékesítéséből?
– Én ezt önmagában nem tartom bajnak. Éppen azok közé tartozom, akik azt mondják: az állam szabaduljon meg a földtől, legyen az a magyar mezőgazdasági vállalkozók tulajdonában, főként azokéban, akik azt művelik. Ez az alapállásom. Nem lehet tehát erről a kezdeményezésről csak rosszat vagy csak jót mondani, mert nagyon összetett dologról van szó. A most eladásra kijelölt 380 ezer hektárból például közel hatvanezer hektár valamikor magántulajdonban volt, de felajánlották életjáradékért cserébe. Miután ezek kicsi, fél–másfél hektáros „resztli” területek, ezeket most soron kívül a helyi gazdáknak kívánják eladni. Amennyiben ezeket nekik kínálják fel a piaci ár plusz tíz százalék áron, gyorsított eljárásban az év végéig, ezt teljesen korrekt dolognak tartom. Abban ugyancsak igazat adok a kormánynak – mert ez engem is zavart –, hogy a nagy agrárcégek, politikai háttértől függően vagy attól függetlenül, rendkívül alacsony bérleti díjat fizettek eddig, vagyis az államtól kaptak költségvetési támogatást.

– Mennyire becsüli ennek összegét?
– Mintegy 4-4,5 milliárd forint lehet évente. Ezek a cégek ugyanis 24-28 ezer forint földbérleti díjat fizetnek hektáronként, tehát maximum a 30-40 százalékát a piacon kialakult 50-60 ezer forintnak. Miért kell az ország leggazdagabb embereit évi 4 milliárd forinttal támogatniuk a magyar adófizetőknek? Az nyilvánvaló, hogy aki olyan földet vesz most, amelyet ezek a cégek használnak, azonnal el fog menni a bérlőkhöz, és azt fogja mondani nekik, hogy megvette piaci áron a földet, ezért piaci bérleti díjat kér. Abban a pillanatban, amikor például az első Orbán-kormány alatt privatizált, „piszkos tizenkettőként” emlegetett agrárcégek nem veszik ezt tudomásul, és nem akarnak emelt bérleti díjat fizetni, elmennek majd a bíróságra, amely biztosan megítéli majd a magasabb bérleti díjat. A magyar adófizetők tehát ezzel a lépéssel évi 4 milliárd forintot nyernek, következésképp ezek a cégek ugyanennyi támogatástól elesnek.

– Életszerűnek tartja, hogy egy gazdálkodó haszonbérlettel terhelt földbe fektesse a pénzét?
– Az eladásra szánt területből 145,8 ezer hektárra olyan bérleti szerződés van érvényben, amely csak 2037-ben jár majd le, további 100 ezer hektárra pedig 20 éves, tartós bérletet kötöttek. Törvénytisztelő emberként úgy gondoltam, hogy a fideszes nagybefektetők megveszik a mások által bérelt földet a gyereküknek, majd, amikor a gyerek megnő, húsz év múlva elkezdik használni. Csakhogy ez nem így lesz. A meghirdetett földeket a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége által szervezett csapat fogja megvenni: már megvan a lista is arról, hogy ki, hol, mire fog licitálni. Ezt követően pedig a kormány segítséget nyújt ahhoz, hogy a megvásárolt földek esetében az érvényben lévő földbérleti szerződéseket felbontsák.

– Politikusok sokasága ennek épp az ellenkezőjét mondta eddig.
– Ezt én sem akartam elhinni, amíg autentikus helyről nem hallottam. Egy egyszerű rendelettel akarják majd elintézni ezt. Az említett brutális támogatás elmaradása miatt a cégeket nem sajnálom, elfogadható a bérleti díj emelése is, azt azonban én sem tudom elfogadni, hogy ezek a cégek sokmilliárdos beruházásokat valósítottak meg, de olyan jogi helyzetet teremtenek számukra, hogy még a földhasználattól is elesnek. Ez olyan dél-amerikai, Hugo Chávez-szerű megoldás. Ilyet az Európai Unió nem nézhet el, mert a tőkéhez és a tulajdon biztonságához fűződő alapelvek sérülnek. Ha ezért eljárást indítanak Magyarország ellen, a magyar kormány egy árva szót sem szólhat, és majd fizetni fog, mint a katonatiszt. Százmilliárdos nagyságrendű kártérítési igényről lehet majd szó. Ugyanis legalább 100-150 milliárd forint vagyonvesztés következhet be a mezőgazdaságban, ha a bérleti szerződések körüli hercehurca miatt a mostani gazdálkodás ellehetetlenül az eladandó földeken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.