Kiderült, hogy mennyi élelmiszert dobunk a kukába

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal immár nyolcadik éve vizsgálja a hazai háztartások élelmiszerhulladék-termelését. A 2024-es felmérés eredményei alapján biztató javulás tapasztalható: 2016-hoz képest harmadával kevesebb élelmiszert pazarolunk. Míg nyolc éve fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm került a kukába feleslegesen, mostanra ez a mennyiség 21,5 kilogrammra csökkent. A javuló eredmény ellenére a lakossági élelmiszerpazarlás továbbra is jelentős: 206 ezer tonna évente.

2025. 09. 29. 9:11
Csökkenő tendeciát mutat az élelmiszerpazarlás Fotó: Getty Images
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2024 novemberében és decemberében zajló felmérés során 260 háztartás, több mint hétszáz fogyasztójának adatait összesítette a kutatás. Az eredmények szerint egy magyar évente átlagosan 59,7 kilogramm élelmiszerhulladékot termel, amelynek 36 százaléka a megelőzhető lenne, azaz pazarlás. Ez a mennyiség 380 ezer ember egyéves ellátására lenne elegendő, értéke közel 160 ezer forintnyi felesleges kiadás évente egy négyfős család esetében. A háztartási élelmiszerpazarlás tehát hosszabb távon csökkenő tendenciát mutat, 2016-hoz képest ugyanis harmadával kevesebb élelmiszer kerül a kukába – ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A leggyakrabban elpazarolt ételek listája évek óta nem változott, még mindig a készételek vezetik (8,7 kg/fő/év), ugyanakkor ez a 2016-os értékhez képest 4,5 kilóval csökkent. A lista második helyén a zöldségek és gyümölcsök vannak fejenkénti 4,5 kg-os mennyiséggel, a harmadik helyre 2024-ben is a pékáruk kerültek (2,8 kg/fő/év). 

A pazarlás leggyakoribb okai között az elfeledett, megromlott élelmiszer és a túlzott bevásárlás vagy főzés szerepelnek. Továbbra is pozitív, hogy a háztartások közel fele komposztál, és a megkérdezettek 83 százaléka úgy gondolja, hogy képes tovább csökkenteni saját hulladéktermelését.

A javulásban szerepet játszik az egyre fenntarthatóbb módon gondolkodó új generáció, az étkezési szokások átalakulása és a Nébih Maradék nélkül programjának évek óta zajló szemléletformáló munkája.

A szervezet jelezte: szeptember 29-e az élelmiszerpazarlás elleni világnap, amely jó alkalom arra, hogy mindenki átgondolja élelmiszerpazarlással kapcsolatos szokásait, és felmérje, hol tudna még változtatni. A célkitűzés eléréséhez a mostani eredmények fontos lépést jelentenek, de további erőfeszítések szükségesek. Ehhez a Nébih segítséget nyújt a Maradék nélkül gyakorlatias anyagaival, legyen szó menütervezésről, a hűtőszekrény hatékony kihasználásáról vagy a maradékok kreatív felhasználásáról.

A felelős magatartás azért is fontos, mert az Európai Unió hulladék-keretirányelvének idei módosítása alapján harminc százalékkal kell mérsékelni a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok mennyiségét a 2021–2023 közötti időszak átlagértékéhez képest. Az élelmiszerpazarlás tendenciájának vizsgálatához már elindult a jelentkezés a 2025-ös felmérésre, amelyhez a Nébih várja a csatlakozni kívánó háztartásokat. Az egyhetes mérés során hulladéknaplót kell vezetni, amelyben pontosan rögzíteni kell az el nem fogyasztott élelmiszereket és azok sorsát.

Az idei felmérésben kiemelt figyelmet kapnak a gyermekes családok, mivel a gyermekek sokszor kiszámíthatatlan étkezése megnehezíti a tervezést és kihívást jelent az élelmiszerpazarlás elleni harcban.

Az érdeklődők a felmérés regisztrációs linkjén már jelentkezhetnek a 2025-ös felmérésre, melybe a korábbi résztvevők is becsatlakozhatnak, akik így össze tudják vetni eredményeiket a korábbi évek tapasztalataival. A 2024-es kutatás eredményeiről részletes összefoglaló is elérhető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.