Elfogynak az ismert cigaretták

Vidéken és Budapesten is találtunk olyan dohányboltot, ahol a keresettebb fajták polcai szinte teljesen üresek voltak.

Horváth Attila
2015. 11. 23. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egyeztettünk a főnökömmel, úgy döntött, hogy előre betáraz sötétkék Multifilterből, világos Philip Morrisból és világos Marlboróból. Jó néhány kartont vettünk, ez több millió forintos kiadás volt – mondta egy fővárosi, Kálvin térhez közeli trafik eladója. Mint megírtuk, a piac jó részét lefedő két nagy külföldi tulajdonú gyártó, a Philip Morris és az Imperial Tobacco november 17-ig nem egyezett meg az állami Országos Dohányboltellátóval (ODBE), amely kizárólagos jogot kapott a termékek nagykereskedelmére, vagyis egyedüliként szállíthat a trafikoknak. Korábban ezt a gyártók végezték a trafikokkal kötött szerződéseik alapján, ám új beszállítói szerződés hiányában többek között a Marlboro, a Multifilter, a Philip Morris, a Benson & Hedges, a Golden Gate, a Symphonia, a Mustang, a Főnix, a West, a Gauloises, a Davidoff márkák egyelőre elkerülik a dohányboltokat.

A november elsejével induló ODBE-t Sánta János cége, a Tabán Trafik és a British American Tobacco alkotja. Az új dohányellátó évi 7-10 milliárd forint haszonnal működhet. Mint ismeretes, a törvényalkotók kéthetes átmeneti időszakot jelentettek be a rendelési és szállítási hibák kiküszöbölése miatt. Ez idő alatt azonban nem egyezett meg az említett két gyártó az ODBE-val, pedig piaci adatok szerint a trafikok forgalmának felét ők adják. Szerintük előnytelen feltételeket kínáltak nekik.

– Nem láttam előre, hogy mi következik, nem volt erre több millió forintom. Így nem rendeltem előre többet a két gyártó termékeiből. Meg is látszik, a Marlboróból lassan teljesen kifogyunk, Multifilterből már csak néhány dobozunk van. Philip Morrisból a gyengébbik eltűnt a polcról három nap alatt – mondta egy Deák tér melletti trafikos.

Szerinte egy-két napon belül minden népszerű márkától megszabadítják a dohányosok. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy manapság valamiért kevés a márkahű dohányzó. Inkább árkategóriás vevői vannak, a legtöbbjüknek teljesen mindegy, hogy 1000–1200 forint között milyen cigarettát kapnak. Szerinte a vásárlók jelentős része nem rója majd a várost azért, hogy fellelje kedvenc márkáját, így aztán marad a másik márka. Több belvárosi trafikban jártunk, ahol az eladók ugyanerről beszéltek. A legtöbben nem spájzoltak be előre, de volt, aki ötmillió forintot is kiadott, hogy bevásároljon. Szegedi, bajai és debreceni dohányos olvasóink szintén arról számoltak be, hogy kedvenc márkáik erőteljesen fogyóban vannak a városban, de hamar áttérnek másra.

A Népszabadság néhány napja arról számolt be, ha a két cég mégis meggondolná magát, akkor sem szűnne meg a hiány. Ugyanis akár három hétre is szükség lehet ahhoz, hogy a gyártók feltöltsék az ODBE raktárait a több hónapos árukészlettel. A dohánycégek jelenleg kivárnak, mivel Brüsszelben is vizsgálják a magyar dohányellátó koncesszióját, és az Európai Bizottság akár fel is függesztheti az új rendszert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.