Így formálná át az energiaszektort a kormány

A kormány további befektetéseket tervez az energiaszektorban.

MTI
2015. 11. 05. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Lászlóné előadásában kiemelte: a kormány elé még be nem terjesztett vitaanyag szerint ha ez megtörténik, akkor az elosztókat szétválasztanák üzemeltetőre és eszköztulajdonosra. A megosztáshoz a munkaanyag szerint egy infrastruktúra-alapot hoznának létre az infrastruktúrát tulajdonló társaságokból, az üzemeltetők az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-n keresztül a gáz esetében a Főgáz szakemberei lennének. Mindezt úgy szeretnék megvalósítani, hogy a költségvetést a lehető legkisebb mértékben terhelje a nyilvánvalóan jelentős összeget igénylő elképzelés – fogalmazott.

A vitaanyag alapvetése egy új szemlélet bevezetése, amiben az állami vállalati képességeket szervezetten, a szinergiák maximális kiaknázásával, egy rendszerbe foglaltan kell működtetni, megfelelve uniós és nemzetközi szabályoknak – összegezte. Az együttműködésben érintettek közé sorolta az MVM-et, a Mol-csoportot, az MFB-t és a Magyar Postát. Közlése szerint az állami cégek együtt tudják kihasználni az energetikában rejlő lehetőségeket, amiben nem elsődleges a nyereség realizálása, a keletkező profitot a biztonságos működtetésre kell fordítani. Adott esetben – ha a rendszer működőképes – lehet további rezsicsökkentésben gondolkodni – mondta.

A tervek szerint a paksi áramot előállítási áron kapná meg és adná tovább az egyetemes közműszolgáltató, egy nonprofit közellátási modellben az áram árát megtisztítanák minden hozzáadott tarifaelemtől. Nagy vitát kiváltott lehetőségnek nevezte, hogy felfüggesztenék egy időre a nukleáris alapba történő befizetést. Hangsúlyozta, hogy ez uniós és nemzetközi szervezetekkel való konzultációt igényel, és leszögezte: nem kockáztatják a Paks II-tervekkel kapcsolatos bármilyen probléma felmerülését.

Az államtitkár közölte: jelenleg a hazai földgázkitermelés a magyar földgázkereskedőn keresztül jut el az egyetemes szolgáltatókhoz, a következő gázévben már nem szükséges közvetítő kereskedő bekapcsolása, ez a Mol–ENKSZ között közvetlenül is megtörténhetne.

Aszódi Attila paksi bővítési kormánybiztos videoüzenetben arról tájékoztatott, hogy folyamatban van a környezetvédelmi engedélyezés nemzetközi eljárása, a környezetvédelmi engedélyezés az idén lezárul. Tavaly decemberben nyújtották be a környezeti hatástanulmányt (KHT) – tette hozzá. A kétezer oldalas dokumentumot az érintett önkormányzatok megkapták, a lakosságot 41 településen közvetlenül lakossági fórumokon tájékoztatták, 30 országnak megküldték, ebből 11 jelezte részvételét az eljárásban. A Paks II ütemterve szerint 2016-ban lesz telephelyengedély, az építkezés pedig 2018-tól indul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.