Úgy tűnik, lehetetlen rosszul keresni a letelepedési magyar államkötvények értékesítésével. A Kínára és Vietnamra specializált kajmán-szigeteki cég, a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) – amely három éve kapott engedélyt az Országgyűlés akkor még Rogán Antal (Fidesz) vezette gazdasági bizottságától – alvállalkozók bevonásával is értékesíti a kötvényeket. Eddig is sejthető volt, hogy nem egyedül dolgozik a HSSDF, hiszen teljesen felesleges saját értékesítési hálózatot felépíteni egy olyan országban, ahol virágzik a vízumpiac. Kínában ugyanis tucatnyi vízumiroda és több ezer egyéni ügynök foglalkozik a különböző országok letelepedési programjának értékesítésével. Lapunk néhány ilyen ügynökséggel vette fel a kapcsolatot. A nevük elhallgatását kérő cégek arról számoltak be, hogy 15-20 ezer eurót (4,6-6,2 millió forintot) kapnak a kajmán-szigeteki cégtől egy-egy szerződött ügyfélért cserébe. A HSSDF ugyanakkor csaknem 80 ezer eurót, mintegy 24 millió forintot kaszál egy letelepedési kötvény eladásával, vagyis még úgyis négyszeres haszonkulccsal dolgozik, hogy az érdemi munkát egy alvállalkozó végzi el.
Nehéz érveket találni amellett, hogy miért von be a magyar állam olyan közvetítőcégeket, mint a HSSDF, ha hazánk közvetlenül is leszerződhetne a Kínában található, már létező és jól működő ügynökségekkel. A programot emiatt is sokan kritizálják, illetve azért is, mert elképesztő haszonra tesznek szert a közvetítő cégek, amelyek forgalmazási engedélyét a fideszes többségű gazdasági bizottság adja meg. Másrészt az is furcsa, hogy az offshore ellen küzdő kormánypárt miért ad engedélyt olyan cégeknek, amelyek adóparadicsomnak mondott helyszíneken vannak bejegyezve.
A letelepedési konstrukció lényege, hogy az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező befektetők, akik legalább 300 ezer euró névértékű, erre a célra kibocsátott, ötéves futamidejű államkötvényt vásárolnak, a hazai törvények értelmében fél év után letelepedési engedélyt kapnak. A külföldi befektető által befizetett 300 ezer euróból azonban a közvetítőcég csak mintegy 271 ezret utal az államnak, a többit megtartja.
A befektető öt év múlva 300 ezer eurót kap vissza, ebből azonban közel 29 ezer eurót az adófizetők pénzéből pótol ki az állam a lejárat évében. A cégek ezenfelül további 45–60 ezer eurós díjat is kérnek az ügyintézésért cserébe. Számításaink szerint a program 2013-as indulása óta – a legolcsóbb díjazással számítva – 74, míg a drágább szolgáltatási árral szorozva 95 milliárd forintot tettek zsebre a Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Cipruson, Szingapúrban és Máltán bejegyzett közvetítőcégek csupán ennek az egy programnak tulajdoníthatóan tavaly év végéig.
A közvetítőcégek kiválasztási folyamata is igen érdekes, hiszen sem nyílt, sem zárt pályázatot nem hirdetett az Országgyűlés gazdasági bizottsága a letelepedési kötvények értékesítésére. A jelentkezési folyamat esetén olyan furcsa dolgok is megtörténtek két liechtensteini cég esetében, hogy a bizottság visszadátumozta a dokumentumok érkeztetését. A testület ugyanis rejtélyes módon azelőtt (2013. május 23-án) ütötte rá a pecsétet a VolDan Investments Ltd. és az S&Z Program Ltd. kötvényforgalmazási kérelmére, hogy azt a liechtensteini igazságügyi hivatal kiadta volna (május 27-én). A gazdasági bizottság tavaly év végén vitatható módon vonta vissza két vállalkozás engedélyét. A testület tavaly december 15-én két közvetítőcégnek – a Szingapúrra specializálódott Euro-Asia Investment Management Pte. Ltd.-nek és a többek között azerbajdzsáni, kazah, thaiföldi, illetve indonéz állampolgárokra koncentráló Discus Holdings Ltd.-nek – vonta vissza a forgalmazási engedélyét, mondván: nem értékesítettek az elmúlt három évben legalább száz államkötvényt. A forgalmazási engedélyeket úgy vonták vissza, hogy egyik cég esetében sem járt még le a limit teljesítésére három évben megszabott határidő: a Discus Holdings 2013. április 29-én, míg a Euro-Asia Investment Management 2013. június 10-én kapott engedélyt letelepedési államkötvények forgalmazására. Amennyiben a testület a törvény hatálybalépésétől számítja a három évet, akkor sem stimmel az időpont, hiszen 2012. december 27-én jelent meg a Magyar Közlönyben az erről szóló jogszabály, miközben a bizottság 2015. december 15-étől datálta visszavonási határozatait.
