Még mindig találni jó betéti kamatot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tartós betéti számlán, változó hozam mellett érdemes fialtatni a pénzt a szakértők szerint.

Hajdú Péter
2016. 06. 13. 13:49

– A TBSZ-en a bankok sokféle betéti ajánlatot kínálnak az embernek, akadnak bankok, amelyek összes betéti konstrukciójukat is elérhetővé teszik itt is. Mindössze annyi a megkötés, hogy három vagy öt évig nem nyúlhat a számlán elhelyezett összeghez az ügyfél, egyébként elveszti az adómentességet. Évente egy banknál csak egy számlát nyithat, de azon akár több összeget is leköthet, különböző dátumokkal – fejtegette a szakértő. – Azt javasolnám mindenkinek, hogy a tartós befektetési számlán változó kamatozásra kössék le pénzüket, mert 36–60 hónap alatt jó az esélye a jegybanki alapkamat emelkedésének, amit követni fog a befektetett összeg kamatozása is. A legfontosabb, ha év közben indították a befektetést, ne pontosan a harmadik-ötödik év letelte után vegyék ki a pénzüket, hanem a befizetés évét követő esztendő első napján indult megtakarítási időszaktól számított 36–60 hónap leteltével, mert ellenkező esetben elveszítik az adómentességet. Gergely Péter arról is beszélt, hogy miután a bankok hosszabb időre magukhoz akarják kötni a TBSZ-en keresztül az ügyfelet és az általa hozott pénzt, sok esetben nem kell számlavezetési díjjal számolni, időnként még az utalási költségtől is eltekintenek.

Végül pedig beszélni kell arról is, hogy vannak kifejezetten a TBSZ-re kifejlesztett befektetési formák. Ezek lényege, hogy a befektetési időszak három vagy öt év, plusz a betétgyűjtési évből hátra lévő napok száma. Ennek előnye, hogy nem kell foglalkozni az összeggel, csak akkor, amikor már biztosan megkapja az ember az adómentességet, azaz a megtakarítási időszak végén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.