Buszgyárat építenek hazánkban a kínaiak

Ha beindul a termelés, akkor az első évben száz elektromos buszt gyárthatnak Komáromban.

MNO
2016. 07. 26. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portál meg nem erősített információi szerint a kínaiak úgy döntöttek, hogy megépítik a régóta tervezett gyárat. A beszámolók szerint a toborzás megkezdődött, és már a helyszíni munkálatok is folynak a Komáromi Ipari Parkban, ahol a tervek szerint októberben indulhat meg a termelés.

A kínai vállalat első körben csak egy kisebb gyártóbázist hoz létre a már meglevő gyártócsarnok bővítésével, ahol összeszerelés folyik majd, kutatás-fejlesztés és innováció viszont biztosan nem – írja a Portfólió. Ha beindul a termelés, akkor az első évben száz elektromos buszt gyárthatnak Komáromban, a szám azonban a jövőben a többszörösére emelkedhet.

A tavasz folyamán a kormány a nemzeti buszstratégia mellett tette le a voksát. Ezzel kapcsolatban Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére kifejtette, örömteli, hogy a kormány nemzeti buszgyártási stratégia kidolgozásába kezdett, s remélik, a mostani program nem jut a korábbi próbálkozások sorsára, amelyekből nem lett semmi. Szavai szerint reményt keltő, ugyanakkor kézenfekvő is, hogy a megrendeléseket kívánják ösztönözni, a Volán társaságok állománya ugyanis öreg. A szervezet elnöke úgy véli, a buszgyártási ágazatnak nem elsősorban állami támogatásra van szüksége, hanem arra, hogy a hazai kereslet és a hazai kínálat találkozzon. Beszerzések az utóbbi években is voltak, ám ezeket úgy írták ki, hogy magyar gyártók azokon véletlenül sem tudtak indulni.

Július közepén pedig határozat született arról, hogy a kormány létrehozza a nemzeti autóbusz-beszerzési bizottságot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.