A legerősebb tagországok sem úszták meg kisebb-nagyobb drágulás nélkül az átállást – derül ki az Európai Központi Bank (EKB) elemzéseiből, amelyeket az euró bevezetéseket követően végeztek. Az egyiknél a szakértők azt vizsgálták, hogyan hatott a fogyasztói árakra az euró, illetve milyen tapasztalataik voltak az egyes tagországok állampolgárainak. Tizenkét ország csatlakozott 2002. január elsején az euróövezethez. Az első közvélemény-kutatásokra már novemberben sor került, a megkérdezettek 84 százaléka arról számolt be, hogy drasztikusan emelkedtek az árak. Két évvel később megismételték a felmérést, akkor már az eurózóna fogyasztóinak 95 százaléka számolt be arról, hogy egyértelműen drágult az élet. Érdekesség, hogy a nemzeti statisztikai hivatalok adatai alapján az egész eurózónában átlagosan csupán 0,3 százalékos emelkedést figyeltek meg a fogyasztói árakban az előző évhez képest, illetve az inflációs alapfolyamatokon felül, vagyis hatalmas a különbség a mért és a fogyasztók által tapasztalt áremelkedés között. Ennek részben az az oka, hogy egyes ágazatokban nagyobb mértékű volt a drágulás üteme, mint az inflációs alapfolyamatoké, továbbá egyes szektorokban, például a pénzügy és a számítástechnika terén csökkentek az árak az euró bevezetését követően. Az EKB elemzése szerint leginkább a szolgáltatószektor – ezen belül az éttermek, mozik, tisztítók, fodrászüzletek – árai emelkedtek nagyobb mértékben. A vállalkozók ugyanis kihasználták az euró bevezetését, és az áraikat erőteljesen felfelé kerekítették. Közrejátszott a marketingszemlélet is, hiszen a 0-ra, 5-re és 9-re végződő árak vásárlást befolyásoló pszichológiáját az új uniós fizetőeszköz esetében is alkalmazták a kereskedők. Leginkább azokban az országokban növelte ez az árakat, amelyekben az euró bevezetése előtt nagyobb címletekben fizettek: ilyen helyzet állt elő Olasz- és Spanyolországban, ahol a kereskedők inkább felfelé tolták el az árakat, így alakultak ki az ötre és kilencre végződő árcédulák. Ezekben az országokban az infláció is sokkal magasabb volt, mint az euróövezeti 0,1-0,3 százalékos átlag.
További érdekesség, hogy a legdinamikusabb drágulás az egy eurónál olcsóbb termékek esetében következett be, ami pszichésen erőteljesebb hatást váltott ki. Az élelmiszerárak is megugrottak az euró bevezetését követően, ebben azonban a 2001-es téli rossz időjárási viszonyok is szerepet játszottak, ezek az euróbevezetés évében a nyári termésátlagokat is kedvezőtlenül befolyásolták.
Miután a kezdeti 12 országot követően további hét is csatlakozott az euróhoz, ma már többévnyi tapasztalat áll rendelkezésre. Jól látszik, hogy Észtország 2011-es csatlakozása már szinte zökkenőmentesen ment végbe. Az árak alig emelkedtek, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Tallinn már fél évvel az átállás előtt a régi és az új valutában is feltüntette az árakat, majd újabb fél évig maradt a kettős árcédula. Emellett az uniós jegybankkal közösen tucatnyi fogyasztóvédelmi szervezettel ellenőrizték a piacot, nehogy valamelyik kereskedő vagy vállalat drasztikusabb mértékben emelje az árait.
Varga Mihály egy lapinterjúban néhány napja nem tartotta alaptalannak, hogy Magyarország az évtized végére csatlakozzon az euróövezethez. Róna Péter szerint ugyanakkor a magyar gazdaság versenyképessége és fejlettségi szintje messze elmarad az eurót használó országokétól, és amíg ez így marad, hazánknak nem tanácsos belépnie az eurózónába. A közgazdász lapunknak korábban azt mondta, a közös fizetőeszköz használata azoknak csak az országoknak éri meg, amelyek hasonló fejlettségi szinten vannak (például Németország és Hollandia). Magyarország jelenleg a forint folyamatos leértékelése révén képes versenyelőnyt kovácsolni, ezt feladni nem érdemes. A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön már úgy fogalmazott Tusnádfürdőn a Hír TV-nek, hogy Magyarország egyelőre nem akarja bevezetni az eurót, de a lehetősége megvan, hogy ezt a kérdést mérlegelje. (MN)
