„Nem feltétlenül szükséges Magyarországon vizet importálni, a hosszú vezetékekben a klórral stabilizált víz nem biztos, hogy túl jó ivóvízzé válik a cső végén” – nyilatkozta portálunknak Borsos Ferenc, a 25 éve ivóvízkezeléssel foglalkozó Hidrofilt Kft. kutatásfejlesztési tanácsadója. A szakértő ezt annak kapcsán mondta, hogy a Világgazdaság keddi számában Csák Gyula, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója bejelentette: jövő nyártól részben romániai ivóvízzel láthatja el az alföldi lakosságot a vállalat. A cég azért készül az ivóvízimportra, mert saját kútjai vizében egészségre káros anyagok – többek között arzén, mangán, bór, nitrátok – találhatók. A lap értesülései szerint a beruházásra az Alföldvíz és az aradi víziközmű-társaság vegyes vállalatot hozott létre. A romániai létesítmény megépítése mintegy 2,3 milliárd forintba került, ezt az Alföldvíz hosszú távra meghitelezte leányvállalatának. A tervek szerint 2017 júniusától 600 kilométeres hálózaton keresztül érkezne az alföldi fogyasztókhoz a természeti kincs.
Az alföldi régió bizonyos területein a vízbázis valóban egészségre káros anyagokat tartalmaz, de vannak technológiák, amelyekkel megoldható lenne a tisztítás Borsos Ferenc szerint. A szakértő a vízimport egyik lehetséges veszélyének említette, hogy a 600 kilométeres csővezetékszakaszon csírátlanítási céllal folyamatosan pótolni kell a klórt. Az anyagból a pótlás következtében viszont egyre nagyobb mennyiséget visznek a vízbe, aminek hatására klórozott szénhidrogének képződhetnek. Azt, hogy a cső végére jutó, a fogyasztó poharába kerülő víz az előírásoknak megfelelő lesz-e, függ a „nyers víz” minőségétől és szervesanyag-tartalmától. Sajnos a klórozott szerves vegyületek között nagyon sok az emberi szervezetre különösen veszélyes anyag, egyeseknek bizonyítottan rákkeltő hatása van.
Arra a kérdésünkre, hogy többe kerül-e a vizet tisztítani, mint több száz kilométeres vezetékeken importálni, Borsos nem tudott pontos választ adni. Azt azonban közölte, hogy a helyes gazdasági döntéshez és a legjobb megoldáshoz mérlegelni kellene az alternatív megoldásokkal elérhető vízminőséget, valamint az üzemeltetési és beruházási költségeket.
„Nem lenne szabad más országokból ivóvizet importálni, ne tegyük függővé a vízellátásunkat egy másik országtól” – nyilatkozta portálunknak Záray Gyula professzor, vízkémikus, az ELTE Környezettudományi Kutatóközpontjának vezetője, az MTA Ökológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója. Záray stratégiai szempontból helytelen döntésnek nevezte az ivóvízimportot. Véleménye szerint biztonságosabb a hazai ivóvízbázisokon alapuló vízellátásra berendezkedni. Érthetetlennek nevezte, hogy miközben több milliárdot költött az ország a különböző víztisztító technológiák kifejlesztésére, végül úgy tűnik, hogy részben vízimporttal oldanák meg a kérdést.
Az ismert mérgező anyagok között talán az arzénnel kapcsolatban van a legtöbb ismeretünk, rákkeltő hatásáról egyértelmű epidemiológiai bizonyítékokkal rendelkezünk – olvasható az Országos Környezetegészségügyi Intézet által jegyzett, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján elérhető tanulmányban. Itt szerepel az is, hogy 1958-ban az arzén legmagasabb megengedhető koncentrációját a WHO Nemzetközi Ivóvíz Szabványa 200 mikrogramm/literben jelölte meg, 1993-ban 10 mikrogramm/literre módosítva ezt a határértéket. Az Európai Unió 1998-ban elfogadott, az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló irányelvben átvette a WHO 10 mikrogramm/literre vonatkozó ajánlását, és 2003. december 25-ei hatállyal minden tagállamra kötelezővé tette.
Záray elmondta, hogy elvileg Magyarországon akár 30 mikrogramm/liter határérték is megengedhető lenne tekintettel arra, hogy a határérték megállapításánál az élelmiszerekkel napi átlagban számított arzénbevitelt vették alapul, amelynek fő forrását számos európai országban a tengeri halak és kagylók jelentik. Mivel hazánkban a halfogyasztás viszonylag csekély és főleg édesvízi környezetben tenyésztett halakat fogyasztunk, az ivóvíz nagyobb arzénkoncentrációja adott mértékben még tolerálható lenne. Egyúttal hangsúlyozni kell, hogy a határérték nem tesz különbséget a különböző toxicitással bíró szervetlen vagy szerves arzénvegyületekre vonatkozóan. Ezért szükség lenne a határérték e tekintetben történő felülvizsgálatára.
