Mivel a vízügyi szakma részéről csak névtelen megszólalásokat kaptunk, megkerestük az üggyel kapcsolatban Balogh Péter geográfust. Ő úgy tartja, az Alföldön már az árvizek hivatalos értelmezése is hibás. Ez a terület ugyanis rendszerszerűen csapadékhiányos: a nyári fél évben, vagyis a vegetációs időszakban átlagosan 300 milliméter csapadék érkezik a területre, miközben 600-700 milliméter elpárolog. Ebben a helyzetben a rendszerint tavasz elején megjelenő víztöbblet a táj legfontosabb éltető jelensége lehetne, ami által a víz és a tápanyag bejut a talajba. Szerinte éppen ezért az árvizeket nem levezetni, hanem kivezetni kellene. Úgy alakítani a tájhasználatot, hogy ne kárt, hanem hasznot okozzon a vízpótlás megérkezése. – A jelenlegi vízgazdálkodásunk helytelen, amennyiben nincs helye a víznek, s ezért akarják levezetni. A helyes vízgazdálkodás a vizes helygazdálkodás lenne: a táji vízvisszatartás koncepciója, amikor a domborzathoz, tehát a vízborításhoz igazított tájhasználat által megoldjuk a vízháztartási mérleg kiegyensúlyozását, s nem mellesleg a mezőgazdaság öntözési szükséglete is megoldódna – fogalmazott a geográfus.
Balogh Péter emellett megerősítette: jogosak a vízügyesek aggályai. Így például az, hogy miután a beruházás úgy gyorsítja a lefolyást, hogy a szolnoki szűkület változatlan marad, és az alsóbb szakaszhoz is csak később terveznek nyúlni, a víz éppen Szolnoknál „megakad” majd. Ő is úgy látja, hogy a növényzet gépi irtása az úgynevezett özönfajok elszaporítását eredményezi. Ahogy mondja, „ökológiai törvény, hogy az irtott részeken május végére masszív növényfal nő fel már az első évben. A növényzetet legeltetéssel lehet fenntarthatóan szinten tartani, de erre nem terjed ki a projekt. Jelentős különbség, hogy a legeltetés által élelem termelődne, míg a gépi munka által folyamatos megbízás adható ki a kivitelezőknek a költségvetés terhére”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!