Palkovics László: Osztrák mintára fejleszti a kormány a szakképzését

Forrás: MTI2019. 03. 14. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A stratégiai új ösztöndíjrendszert is tartalmaz. A két részre bontott rendszerben a szakképző iskolában minden diák ösztöndíjat kap tanulmányai alatt, az ösztöndíj másik részét eredményes vizsga után kapják meg. A tanulószerződést felváltó tanulói munkaszerződés pedig megteremti annak a lehetőségét, hogy a duális képzésben a fiatalok munkajövedelmet kaphassanak.

Palkovics László elmondta, a 21. századi szakképző iskolafejlesztési program megteremti annak a feltételeit, hogy a diákok korszerű eszközökkel, naprakész technológiával felszerelt tanműhelyekben tanulhassanak.

Aki végzettség nélkül hagyja el az iskolai rendszerű szakképzést – a lemorzsolódás csökkentése érdekében – úgynevezett műhelyiskolában még megszerezheti a szakmai végzettséget – emelte ki a miniszter. A kormány célja szavai szerint, hogy a magyar fiatalok a munkaerőpiacon keresett szaktudással, képesítéssel kerüljenek ki a szakképzésből.

Parragh László a sajtótájékoztatón felidézte, a kamara mindig arra törekedett, hogy a magyar szakképzés keresletvezérelt legyen, a munkaerőpiac szereplői elégedettek legyenek.

Az MKIK elnöke rámutatott arra, a kamara koordinálásában működnek az ágazati készségtanácsok 19 ágazatban, és a tanácsban lévő mintegy 300 vállalat közvetíti az ágazat munkaerőpiaci igényét.

Parragh László szerint fontos a felnőttképzés rendszerének átalakítása is, amelyben évente mintegy 1 millió ember vesz részt, a rendelkezésre álló 300 milliárd forint felhasználását pedig hatékonyabbá kell tenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.