A gazdaság növekedése hathat a minimálbér összegére

Újratárgyalhatják a 2020-ra már meghatározott minimálbéreket a szociális partnerek, amennyiben az év második felében is fennmarad a vártnál jóval nagyobb gazdasági növekedés, illetve ha az infláció a vártnál magasabb lesz. Ugyanakkor a béralkuban foglalt feltételek várhatóan csak akkor teljesülnek, ha nem előrejelezhető folyamatok is kihatnak a gazdaságra az év további részében.

Nagy Kristóf
2019. 09. 13. 7:41
null
Jövőre a kötelező legkisebb kereset 161 ezer forint lesz Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdemben befolyásolhatja a jövő évi minimálbér bruttó 161 ezer forintban, illetve a garantált bérminimum 210 600 forintban meghatározott összegét, ha a magyar gazdaság az első félévhez hasonlóan a vártnál lényegesen jobban teljesít az év további részében is. A tavaly december végén megkötött minimálbér- és bérminimumalku 2020-ra az ideihez képest további nyolc-nyolc százalékos emelést tartalmaz, illetve nyolcszázalékos bérajánlást fogalmaznak meg benne a felek. Abban az esetben viszont újratárgyalható a jövő évre meghatározott emelés, ha a 2019-es számok jelentősen eltérnek a megállapodásban foglalt makrogazdasági mutatóktól.

A bérmegállapodás 2,7 százalékos inflációval, 3,9 százalékos GDP-növekedéssel, valamint 2,9 százalékos termelékenységnövekedéssel számol idén. Újratárgyalni akkor lehet a jövő évi összegeket, ha a végleges mutatók legalább egy százalékponttal eltérnek az előrejelzéstől, vagy a három mérőszám összesen legalább kétszázalékos eltérést mutat. Szintén alku lehet a már megállapított kötelező legkisebb kereset, ha előreláthatóan nem teljesül 2020. júliustól a szociális hozzájárulási adó további csökkentése.

Jövőre a kötelező legkisebb kereset 161 ezer forint lesz
Fotó: Mirkó István

A legfrissebb előrejelzések alapján ugyan kicsi rá az esély, hogy a szakszervezetek és a munkaadók eltérjenek a 2020-as megegyezéstől, ám az első féléves, 5,1 százalékos GDP-bővülés is jóval magasabb volt a korábban előrejelzettnél. Amennyiben az év további részében is kitart a vártnál dinamikusabb növekedés, mértéke pedig legalább 4,9 százalékos lesz 2019-hez képest, akkor újra kezdeményezhető a kötelező legkisebb keresetekről a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának összehívása. Ugyanakkor jelenleg a legoptimistább előrejelzés is legfeljebb 4,7 százalékos növekedéssel számol.

Az infláció 3,4 százalék lehet 2019-ben, s becslésükben olyan tényezőkkel is számolnak, mint az üzemanyagárak nagyobb mértékű változása. Ugyanakkor a legtöbb gazdasági előrejelzésben arra is figyelmeztetnek: a béremelkedés, illetve egyéb nem előrejelezhető piaci körülmények is hatással lehetnek a fogyasztói árakra. A minimálbérek újratárgyalásához pedig ezek a nem várt hatások járulhatnak csak hozzá, mivel ebben az esetben haladhatja meg az infláció 2019-ben a 3,7 százalékot. A termelékenység 2,9 százalékos növekedésében érdemi – egyszázalékos – változás nem várható. A további, 2020 júliusától esedékes két százalékpontos munkaadói járulékcsökkentés feltétele, hogy a reálkeresetek növekedése tartósan magasabb legyen, mint hat százalék. A reálbér-emelkedés 6,9 százalék volt az idei első félévben 2018 azonos időszakához képest.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.