Az utóbbi időben több változat felmerült arról, hogyan módosulna a Magyarországra érkező uniós források mértéke a következő, 2021–27 közötti költségvetési ciklusban. A kormány a csütörtöki Kormányinfón jelezte, hogy az ország számára az az elfogadható változat, ha a csökkenés nem haladja meg azt a mértéket, amit az Egyesült Királyság kilépése által okozott bevételkiesés indokol.
Mivel eddig az Egyesült Királyság volt a második legnagyobb nettó befizető az unióban, érdemes megnézni, hogy a tavalyi adatok alapján a befizetések és a támogatások, működési pénzek utalása után melyik tagállam milyen egyenleggel rendelkezett, pontosabban kik a legnagyobb nettó befizetők és kik kapják a legtöbb pénzt, valamint azt is, hogy egy lakosra számolva melyik ország befizetése a legnagyobb, és kik a legnagyobb kedvezményezettek.
A költségvetési hozzájárulás mértékét az adott tagállam gazdasági ereje határozza meg több adat figyelembevételével, de a befizetendő összeget gyarapítja például az adott ország által beszedett vám nyolcvan százaléka is. Az EU tavalyi teljes költségvetési bevétele 160 milliárd euró volt, a kiadások ennél kétmilliárddal kevesebbet tettek ki.
A legnagyobb nettó hozzájáruló (a befizetett és a kapott pénzek egyenlege) érthető módon Európa legnagyobb gazdasága, Németország 17,2 milliárd euróval az Európai Bizottság adatai szerint. A második az Egyesült Királyság 9,77 milliárddal, és itt máris látszik, mekkora tétel esik ki, ha az ország valóban elhagyja az uniót. Franciaország a harmadik a sorban 7,44 milliárddal, Olaszország a negyedik 6,7 milliárddal, Hollandia az ötödik 4,88 milliárddal. Rajtuk kívül még Svédország, Ausztria, Dánia, Finnország és Írország nettó befizető, a másik 18 ország többet kap, mint amennyit befizet, igaz, közülük Spanyolország, Málta és Ciprus esetében alig több a kapott, mint a befizetett összeg.

Fotó: MTI/AP/Matt Dunham
A legnagyobb nettó kedvezményezett Lengyelország 11,63 milliárd euróval, ami érthető, hisz a 2004 óta csatlakozott országok közül messze a legnépesebb, utána viszont Magyarország következik kerek ötmilliárd euróval, a harmadik helyen Görögország áll 3,20, a negyediken Portugália 3,14 milliárd euróval, az ötödik Románia hárommilliárddal. Érdekes módon Belgium és Luxemburg is hasonló szinten van, amit az okoz, hogy a legtöbb uniós szerv ebben a két országban üzemel, így költségvetésük megjelenik az adott ország uniós egyenlegében.