Az idei főszezont is legekkel zárta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), a társaság forgalma a tavalyihoz képest idén még korábban átlépte a kétmilliós utasszámot – tájékoztatta lapunkat a hajózási társaság, amely úgy véli, a kiugró eredmény a sűrűbb menetrendnek, a színesebb programkínálatnak és nem utolsó sorban az új családi kedvezményeknek köszönhető.

Idén balatoni hajózás nagyon kedvező számokat hozott
A kompszolgáltatás forgalma a nyári hónapokban a tavalyihoz képest 34 ezerrel 904 ezer főre nőtt, ez mintegy négyszázalékos növekedést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
A Bahart személyhajóin június–augusztusban 726 ezren, 42 ezerrel többen utaztak, ez hatszázalékos bővülésnek felel meg.
A nyári hónapok közül augusztus volt a „leghúzósabb”: ekkor 708 ezernél is többen szálltak fel valamelyik Bahart hajó fedélzetére. Ez a szám tavaly 665 ezer volt. A személyhajóknál a legtöbben a Balaton-átúszás napján, augusztus 9-én utaztak a Baharttal, aznap 21 ezren választották a hajózási társaságot. Emellett augusztus 23-a – a Strand fesztivál utolsó és a Moto GP Magyar Nagydíj középső napja – volt a legforgalmasabb, amikor csaknem 18-18 ezer utas hajózott a Balatonon Bahart kompokon vagy a személyhajókon.
Az év első nyolc hónapjának forgalma is kedvezően alakult:
- az összesített utasszám megközelítette a 2,4 milliót.
- A kompokon utazók száma elérte az 1,22 milliót,
- a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret.
Így a Bahart a tavalyihoz képest idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot. A kerékpáros utasok száma is tovább emelkedett: az első nyolc hónapban 167 ezren, 13 százalékkal többen vitték magukkal a biciklijüket – a kompok esetében hat, a személyhajók esetében húsz százalékkal nőtt a kerékpárral utazók száma. A kerékpáros forgalom növekedését a tíz százalékkal kedvezőbb jegyárak is támogatták.
Honnan hová és mivel utaztak a vendégek?
Az utasok közül menetrendszerinti járatokon legtöbben a Füred katamaránnal és a Tomaj, valamint a Balaton nevű új hajókkal utaztak. A nosztalgiahajók közül a Helka és a Kelén volt a legkedveltebb. A legforgalmasabb kikötő idén – több mint 150 ezer utassal – a megújult balatonfüredi móló volt, forgalma meghaladta a badacsonyi és a siófoki kikötőkét. A legtöbb sétahajózó Balatonfüredről, Keszthelyről és Siófokról indult útnak. A statisztikák szerint az utasok egyharmada évente többször is igénybe veszi a Bahart szolgáltatásait.