Az évet viszonylag gyengén kezdő forint kissé erősödött az inflációs adat közzététele után, az olaj ára pedig hirtelen zuhanni kezdett a közel-keleti feszültség enyhülése okán. Ha ez a folyamat tartós lenne, érdemben csökkentené az idei hazai inflációs ütemet.
Vonzó marad a MÁP+ és a babakötvény
A tavalyi átlagos 3,4 százalékos infláció nyomán 2021-ben a most elérhető három- és ötéves Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) esetében 4,4, illetve 4,8 százalékos hozammal lehet számolni. Ez még mindig kevesebb valamivel, mint a szuperállampapír (MÁP+) három-, illetve ötéves hozama. Előbbi egy, utóbbi 1,4 százalékos kamatprémiummal indult tavaly novemberben, ami egyben a papírok reálhozamát is jelenti – emlékeztetett összeállításában a Portfólió.hu. Az első teljes éves kamatfizetés a november óta elérhető hároméves PMÁP esetében 2021. február 15-én lesz, amely a 2019-es infláció alapján 4,4 százalékot jelent majd. Az ötéves PMÁP esetében 2021. február 20. lesz az első teljes éves kamatfizetés, ez esetben 4,8 százalékos hozammal kalkulálhatnak majd a befektetők. Mindez azt is jelenti, hogy a tavalyi 3,4 százalékos átlagos inflációval a PMÁP-ok még 2021-ben sem hoznak többet, mint a szuperállampapír, amely három évre 4,42, ötéves időtávra pedig 4,95 százalékot fizet. A babakötvény viszont az új inflációval már 6,4 százalékot hozhat, amelynél a kamatprémium igen vonzó, háromszázalékos reálhozamot jelent.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!