Az európai szocialisták által erőltetett egységes európai minimálbér egyértelmű elbukását követően egyre elképzelhetetlenebbnek tűnik az összeg meghatározására vonatkozó egységes gyakorlat kialakítása is. Ennek oka, hogy a tagállamokban merőben eltérő a minimálbérezési gyakorlat, amelytől nem kívánnak eltérni a nemzetek. Brüsszel már korábban is megfogalmazott iránymutatásokat, ám ezek sem teljesülnek. Míg az Európai Unióban 17 százalék körül van azon munkavállalók aránya, akik alacsony keresetűek, Magyarországon alig több mint öt százaléka dolgozik – leginkább csak papíron – a kisebb összegű, bruttó 161 ezer forint minimálbérért. Az összeg ráadásul sok nyugat-európai tagállamhoz képest közelebb áll az uniós feltételek teljesüléséhez. A jóval többeket, a munkavállalók közel tíz százalékát érintő, középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimum bruttó 210 600 forintos összege viszont már elég magas ahhoz, hogy megfeleljen a már meglévő, uniós szintű ajánlásoknak.
A javaslatok szerint a minimálbér összegénél elvárt, hogy az meghaladja a szegénységi küszöböt. A küszöbérték a medián jövedelem – az az összeg, amelynél többől ugyanannyian élnek, mint kevesebből – 60 százalékának felel meg. Az OECD 2018-as minimálbér-összehasonlítása szerint hazánkban a hivatalosan mindössze 250 ezer munkavállalót, tehát a valóságban vélhetően jóval kevesebbeket érintő összeg közelebb áll a medián 60 százalékához, mint számos nyugat-európai országban. Nálunk az arány 52 százalék volt a vizsgált évben. Ezzel szemben Hollandiában mindössze a medián 47 százaléka, Csehországban 42 százaléka, Németországban 46 százaléka, de Luxemburgban is csak 54 százaléka a minimálbér. Hazánkban ráadásul a kötelező legkisebb kereset vásárlóereje jóval nagyobb, mint számos, magasabb összegű környező országban. Az Európai Bizottság jelentése pedig arra mutatott rá, hogy egyedül Franciaországban és Portugáliában lépi át a szegénységi küszöbértéket a minimálbér összege.
Eltérő a minimálbér meghatározásának gyakorlata is: huszonkét országban van központilag meghatározva az összeg, míg elsősorban a skandináv országokban ágazatonként, kollektív alkuban foglalt összegeket alkalmaznak. Ettől ezek az országok nem kívánnak eltérni, és Brüsszel sem ragaszkodik hozzá.