Tavaly hat százalékkal többen utaztak a MÁV-Start nemzetközi járatain, megközelítve a 3,1 millió főt.
A belföldi utasszám mintegy 138 millió volt – hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. A vasúttársaság eredményeit Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, valamint Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette.
Legnagyobb arányban, 22,5 százalékkal a Budapest–Esztergom vonalon nőtt az utasszám, melynek okai között a vonal villamosítása, a menetidő csökkenése és a FLIRT motorvonatok forgalomba állítása egyaránt szerepel.
Szintén a 2019-es év nagy változása volt a jegyvásárlási szokások átalakulása. Tavaly közel 4,6 millió belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és feláras szolgáltatást vásároltak az utasok a MÁV-alkalmazáson keresztül.
Sok pozitív visszajelzést kapott a vasúttársaság az utasoktól, amiért több járata étkezőkocsis szolgáltatással bővült tavaly. Vasúti fejlesztésekre a kormány 2016 és 2024 közötti időszakban összesen mintegy 1800 milliárd forintot fordít.