Alexandre de Juniac, a montreali székhelyű, 300 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy kivételes intézkedéseket kértek a kormányoktól: repülőtéri, átrepülési díjak, adók csökkentését, hitelek és garanciák biztosítását és az uniós kártérítésről szóló 261-es irányelv enyhítését.
Erős kormányzati támogatás nélkül hamar csődbe mennek a légitársaságok
Határozott és erős kormányzati támogatásra van szüksége a légitársaságoknak, különben a legtöbb cég pár hónapon belül csődbe megy – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) keddi videokonferenciáján.
Hangsúlyozta: nagyon kemény válsággal néz szembe a légiközlekedés, azonnali cselekedni kell, mert a gazdaságot és a gazdasági fellendülést nagyban támogatják a légitársaságok.
A CAPA légiközlekedési tudásközpont hétfőn azt írta, pár hónapon belül a légitársaságok jelentős része becsődőlhet. Ezzel kapcsolatban Brian Pierce, az IATA vezető közgazdásza azt mondta, az év elején a légitársaságoknak átlagosan két hónapra elegendő szabad készpénzállományuk volt, így valós az esélye annak, hogy májusra a legtöbb cég csődbe megy, ha nem kapnak segítséget. Hozzáette: ez nemcsak a légiközlekedési iparágban, de a gazdaság minden részében elbocsátási hullámhoz vezetne.
Hozzáetette: felméréseik szerint a légitársaságok 75 százalékának két napra elegendő likvid tartaléka van, és az nem sokat javít a helyzeten, hogy az elmúlt években jelentős mértékű nyereséget könyveltek el a cégek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTermőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Balesetet szenvedett Király Viktor, aggódnak a rajongók - Fotó
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A harmadosztályból egy év alatt jutott az élvonalba a legendás Fradi-edző csapata
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTermőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Mennek is, maradnak is.