Átalakítja a válság az állami cégeket is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az állami vállalatok közül a közszolgáltató cégek vannak most a legnehezebb helyzetben, a válság pedig egyes társaságok jövőjét teljesen új alapokra helyezi majd – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetője.

Forrás: MTI2020. 04. 02. 14:54

Kitért arra is, hogy az állami vállalatok többsége bevezette az otthoni munkavégzés intézményét minden olyan munkakörben, ami ezt lehetővé teszi, az úgynevezett kritikus munkavállalói kör esetében pedig – például a paksi atomerőmű vagy a Mavir dolgozóira – fokozott egészségvédelmi intézkedéseket rendeltek el.

Az ország biztonságos energiaellátása még tömeges járványhelyzetben is biztosított. Hangsúlyozta, hogy a stratégiai közszolgáltató vállalatok, az MVM Csoport, a Mavir, a Magyar Posta, a közlekedési, vizes- vagy hulladékos cégek úgy tartják fenn a szolgáltatást zavartalanul, biztonságosan és kiegyensúlyozottan, hogy a megszokottól teljesen eltérő üzemmódban kell működniük. Ez az állampolgárok mindennapi kényelmének fenntartását szolgálja, de óriási és megfeszített munka – húzta alá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.