– A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek augusztustól a parlamenti döntésre váró törvényjavaslatok szerint. Az intézkedés elsődleges célja a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet megteremtése a felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében – nyilatkozta a távirati irodának Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára elmondta, az új működési modell az eddigiekhez hasonlóan továbbra is garantálja minden hallgatónak az állami ösztöndíjas képzés lehetőségét az érintett egyetemek mindegyikén.
Az államtitkár kiemelte: a kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért is tesznek meg mindent a versenyképes felsőoktatás megteremtéséért. Az innovációs tárca ennek érdekében javasolta az Országgyűlésnek, hogy az Állatorvos-tudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem új struktúrában működjön tovább.

Fotó: Éberling András
Az állami felsőoktatási intézmények működési modellje az elmúlt évtizedekben érdemben nem változott, miközben az új tendenciák teljesen új kihívások elé állítják az intézményeket. A modellváltás általános célja, hogy az egyetemek a helyi társadalmi élet, az értelmiségképzés és a gazdaságfejlesztés motorjaként, az igényekre rugalmasan reagálva biztosítsák a képzési, kutatási, innovációs, művészeti, sport- és kulturális szolgáltatási hátteret a régió és az ország versenyképességéhez. A modellváltás nyomán növekedhet az intézmények saját bevételszerző képessége. Az állam a felsőoktatási intézményekkel 2022-től hosszú távú keretszerződésekben alakítja ki a finanszírozási alapelveket, ami garanciát jelent a stabil és tervezhető működésre.
Bódis József hozzátette: a kormány fokozottan támogatja a felsőoktatásban részt vevőket abban, hogy minél inkább a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni. Február 1-jétől harminc százalékkal, 166 ezer forintra emelkedett, két év alatt negyven százalékkal bővült a hallgatói normatíva összege. Emellett akár félmillió forintos összeggel igényelhető a teljesen kamatmentes Diákhitel plusz.