Erősebb szélben rajtolt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye tegnap reggel Balatonfüredről, a szimbolikus versenyre 535 hajóval 27 hajóosztályban neveztek a résztvevők. A hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, Keszthelynél visszafordulva a balatonfüredi célhoz. Már nagyon készültek az idén a szokásosnál később megrendezett kétnapos versenyre a vitorlássport megszállottjai, nem beszélve azokról a tónál nyaraló érdeklődőkről, akik a június első hétvégéjén rendezett éjszakai Ezüstszalag-verseny után már készültek a ma folytatódó, hagyományos nagydíjra.
A legjobb időeredményekről már széles körben folynak a találgatások a Balaton partján, ahol szép számban gyűltek össze a nézők a látványos csütörtöki rajthoz. – Nem gondolom, hogy újabb rekord születik, ez az 1950-es évek elejétől a közelmúltig nem sikerült. Emlékezetes, a
Nemere II 57 évig 10 óra 40 perccel tartotta a rekordot. Ehhez most is olyan meteorológiai körülmények kellenek, amelyek szélerőben és irányban optimális feltételeket teremtenek a Balaton oda-vissza történő átszeléséhez – válaszolta a Magyar Nemzet érdeklődésére Kollár Lajos.

Fotó: Kurucz Árpád
A Magyar Vitorlásszövetség elnöki tisztét két cikluson át betöltő sportági vezető mégsem tartja kizártnak, hogy az 52. Kékszalag nagydíjon rekord születik. Azért sem, mert mint fogalmazott, a leggyorsabb hajók paramétereiben benne van a további sebességnövelés lehetősége. – Amint az már megszokott, Fürednél nézőhajóról is szurkolhatnak az érdeklődők, emellett a vízpartról, a strandokról, kikötői mólókról és a Bahart-hajókról is több ezren követhetik a Balaton legizgalmasabb és leglátványosabb eseményét – tette hozzá Kollár Lajos.
A Kékszalag nagydíj Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot. A Kékszalag nemcsak egy hajóverseny, hanem a vitorlázás ünnepnapja is Balatonfüreden, amely bekerült a város értéktárába is.
Az RSM2 futott be elsőként a Kékszalag vitorlásversenyen
Az RSM2 katamarán pénteken 2 óra 52 perc 57 másodperckor ért célba az utóbbi tíz év leglassabb Kékszalagján.