Zdravko Počivalšek abban bízik, hogy Szlovénia még több magyar vendéget fogadhat, ha sikerül az év egészére kiterjeszteni az idegenforgalmi időszakot. Jelezte, hogy Magyarország akkor is csatlakozhat a Celjei Nemzetközi Vásárhoz, ha a rendezvényt mégsem tudnák megtartani szeptemberben, és 2021-re kell halasztani.
Beruházások a válság ellenére
A válság dacára a következő hónapokban 10,5 milliárd forint értékben 24 beruházást kezdenek el magyar vállalkozások Békés megyében, amivel újabb 4400 munkahelyet védenek meg. Erről a külgazdasági és külügyminiszter Szarvason, a Gallicoop Zrt. beruházásindító eseményén beszélt. Szijjártó Péter ismertette: a célhoz a kormány 5,1 milliárd forint támogatást nyújt. Országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amihez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad, és 143 ezer 618 munkahelyet véd meg. A Gallicoop 582 millió forintos beruházással (282 millió forintos állami támogatással) egy 1,2 megawattos napelemparkot épít, amivel évi 34-40 millió forint energiaköltséget takarít meg. Emellett egy új gép beszerzésével a panírozott termékek gyártását évi tízezer tonnára növelné. A cég 1060 munkahely megvédését vállalta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!