Mintegy nyolc százalékkal, 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest – közölte Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára a távirati irodával. Ismertetése szerint az első negyedéves forgalom az előző években kialakult folyamatoknak megfelelően alakult, így 2019. első három hónapjához viszonyítva csaknem tíz százalékkal nőtt az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége.
Az ágazatot érintő friss híradás szerint a FuturAqua Nyrt. július végén – több mint egyéves előkészítést követően – újraindította ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei. A társaság az alapi palackozóban naponta nyolc óra alatt 10 100 üveg ásványvizet tud előállítani. A FuturAqua ásványvizeket a vállalat elsősorban a magyarországi kis- és nagykereskedelemben, hazai áruházláncokban és a vendéglátásban értékesíti majd.
Azonban a koronavírus márciusi megjelenését követően a második negyedévben jelentősen visszaesett az ágazat értékesítése a kereskedelmi egységekben, és lényegében lenullázódott a vendéglátóiparban.
Átalakult az értékesítés szerkezete is: a kisebb kiszerelések forgalma jelentősen lecsökkent, a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések iránti kereslet pedig emelkedett.
A járvány okozta problémák következtében vállalatonként eltérő mértékben, összességében 19 százalékkal esett vissza az ágazat forgalma a második negyedévben az előző év azonos időszakával szemben.
A természetes ásványvizek forgalma 24 százalékkal, az ízesített vizeké és szénsavas üdítőitaloké 11 százalékkal, a 100 százalékos gyümölcsleveké 22 százalékkal, a gyümölcsitaloké 14 százalékkal, a jeges teáké pedig 22 százalékkal csökkent.