Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy júniusban 437,2 milliárd értékben érkeztek új megrendelések, ami az előző havit 6,2 százalékkal, 25,5 milliárd dollárral haladja meg. A májusi 7,7 százalékos emelkedés után elemzők 5,0 százalékos növekedésre számítottak. Bár júniusban már a második egymást követő hónapban nőtt az új megrendelések értéke, így is elmarad februártól, azaz a járvány robbanásszerű terjedésének elindulása előtti hónap szintjétől. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 8,8 százalékkal csökkent az új gyáripari megrendelések értéke.
A feldolgozóipar, amely az amerikai gazdaság 11 százalékát fedi le, kezd magára találni párhuzamosan azzal, hogy a vállalatok elkezdték feltölteni készleteiket. Sok feldolgozóipari vállalat azonban továbbra is arra panaszkodik, hogy gyenge a kereslet, így folytatják munkavállalóik leépítését. A kereslet és a feldolgozóipari tevékenység további jelentős javulását hátráltatja, hogy az utóbbi hetekben meredeken emelkedni kezdett a koronavírussal megfertőződöttek száma, különösen az ország sűrűn lakott déli és nyugati régióiban.
Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 32,9 százalékkal.