Fontos adatokról hull le a lepel a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Július elején START Ausztria néven a MÁV-Start új nemzetközi díjszabási rendszert vezetett be, amely szakít a hagyományos, nemzetközi utazásokban eddig használt kedvezménytípusokkal. Az utasok könnyedén kiválaszthatják a számukra időben és árban megfelelő utazási lehetőséget, és azt akár néhány kattintással megvásárolhatják a MÁV mobilalkalmazással – olyan egyszerűen, mint egy mozijegyet. Ráadásul a mobilalkalmazásból vásárolt START Ausztria menetjegyekhez ingyenesen kínálja a helybiztosítást a MÁV-Start. Ezt a lehetőséget előszeretettel veszik igénybe az utasok, az értékesített START Ausztria jegyek több mint 25 százalékát ugyanis a MÁV-applikációval váltották meg.
A július eleji bevezetés óta a Hegyeshalmon keresztüli nemzetközi forgalomban utazók több mint kilencven százaléka START Ausztria jeggyel utazott. A legtöbb menetjegyet a Budapest és Bécs, a Győr és Bécs, valamint a Budapest és Salzburg közötti viszonylatra vették meg. Mivel ez a kedvező árú ajánlat bármely magyarországi és ausztriai állomás közötti utazásra elérhető, több olyan, az osztrák határtól távol eső magyarországi állomásról is vásároltak menetjegyet, mint Kisvárda, Sátoraljaújhely vagy Pécs, és olyan távoli osztrák célpontokra is, mint Bregenz, Dornbirn vagy Feldkirch.
A legolcsóbb, kilenc eurós jegyeket leginkább Győr, Mosonmagyaróvár és Bécs között váltották, a legdrágábbakat pedig 1. osztályra, Budapest–Landeck-Zams útra 63 euróért, 2. osztályon Sátoraljaújhely–Bregenz utazásra 61 euróért vették. Az utóbbi a legtávolabbi magyar zónából a legtávolabbi osztrák zónába szólt.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Jelentős feszültségek terhelik a globális gazdasági környezetet, ez pedig Magyarországra is hatást gyakorol.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett.
Nagy Feró megrázó interjúban állt ki Orbán Viktor mellett, Magyar Péter is megkapta a magáét
Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát
Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje
Kiakadtak az oroszok Magyarországra
Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer
Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta
Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról
Jó taktika és némi szerencse – Norris első futamgyőzelmét aratta Miamiban
Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó
Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton
Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre
Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Jelentős feszültségek terhelik a globális gazdasági környezetet, ez pedig Magyarországra is hatást gyakorol.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.