A jogszabályi változtatás elég markáns lehet: azt kívánják elérni a vállalkozók, legyen hátterük ahhoz, hogy megtagadják a kiszolgálást a maszk nélkül vásárlóktól. Az is jó megoldás lenne a piaci szereplők szerint, ha a renitenseket egyáltalán nem engednék be a boltokba. Azt pedig visszautasítják, hogy vannak kivételek is, azaz olyanok, akik betegségük miatt a maszk használata alól felmentést kaphatnak.
Mintha összebeszéltek volna
Itthon is fokozódik a helyzet, a mindennapokban a legaktuálisabb vírustéma most a megelőzés enyhe eszközével kapcsolatos felemás helyzet, mivel ezen is múlik a folytatás. Miközben senki nem szeretné, hogy ennél szigorúbb korlátozások között kelljen átvészelni a második hullám levonulását és meredeken emelkedik a fertőzöttség az országban, tavasszal sokkal együttműködőbb volt a lakosság a közös védekezésben.

MTI/AP/Frank Augstein
A hétvégén lapunknak azt jelezték az ágazati szereplők, hogy még mindig feltűnő a maszk nélkül érkezők aránya. Ezért a tömegközlekedéshez hasonlóan ők is kérni fogják a rendőrség közreműködését, mivel egyre nagyobb kockázatot jelent, hogy feltűnően sokan nem tesznek eleget a vásárláshoz kötött maszkviselési kötelezettségnek.
Rómában tüntettek is a maszkok miatt: szombaton a koronavírus-járványt tagadók szerveztek tiltakozó megmozdulást Róma történelmi központjában a fertőzés terjedését akadályozó óvintézkedések ellen. Több ezren voltak, és egyikük sem viselt maszkot – közölte az MTI.

MTI/EPA/ANSA/Telenews




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!