Jó gazdája volt a magyar állam a Budapest Banknak – állapította meg a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya által kedden kiadott közlemény azzal összefüggésben, hogy megkezdte működését a Magyar Bankholding Zrt., miután megszűnt a magyar állam többségi tulajdona a Budapest Bankban.
Az elmúlt öt évben a Budapest Bank jó befektetésnek bizonyult: a pénzintézet 54,5 milliárd forintos tőkenövekedést ért el, 22,5 milliárd forint osztalékfizetés mellett.
A közleményben felidézték: a mintegy háromezer főt foglalkoztató Budapest Bank az öt évig tartó állami tulajdonlás időszaka alatt eredményesen és sikeresen működött: 2015 óta megduplázta, és 1927 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét, összesen 66,5 milliárd forint profitot realizált. A kiváló minőségű lakossági és vállalati portfóliónak köszönhetően a közel hatszázezer lakossági és közel 75 ezer vállalati ügyféllel rendelkező Budapest Bank a hazai bankszektor egyik leginkább válságálló pénzintézete, amit az is jelez, hogy a koronavírus-járvány nehézségeivel is eredményesen birkózott meg.
– Büszkék vagyunk arra, hogy a Budapest Bank az állami tulajdonlás öt éve alatt jelentős sikereket ért el, és a magyar gazdaság versenyképessége, valamint a munkahelyteremtés szempontjából meghatározó kkv szektor kiemelt partnerévé vált. Ezúton szeretném megköszönni a Budapest Bank vezetőinek és minden munkatársnak a közösen elért eredményeket, jövőbeli munkájukhoz pedig sok sikert kívánok – mondta Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a közlemény szerint.
A többségi állami tulajdonban lévő bank az elmúlt években több mint harminc rangos szakmai díjat nyert el. Eredményes működéséért legutóbb 2020 novemberében a Figyelő Top200 Gálán kapta meg Az Év Pénzügyi Vállalkozása díjat – tette hozzá.
A közleményben idézik Lélfai Koppányt, a Budapest Bank vezérigazgatóját, aki kiemelte, hogy a Budapest Bank a hazai bankszektor egyik legeredményesebb szereplője, amelyet a kiegyensúlyozott működés és a kulcsterületeken elért dinamikus növekedés jellemez.
– Stratégiánk – a vállalati kultúránknak is köszönhetően – túlmutat a hagyományos és alapvető banki tevékenységen, hiszen sokat tettünk az elmúlt években a társadalomért és környezetünkért is. Biztos vagyok benne, hogy az erősségeink és az általunk képviselt értékek nagymértékben hozzá fognak járulni a Magyar Bankholding Zrt. sikeres működéséhez – tette hozzá.
A magyar állam a Budapest Bankban fennálló közvetett, többségi állami részesedését – apport útján – bocsátotta a Magyar Bankholding Zrt. rendelkezésére. Az apport révén a magyar állam teljesítette az EBRD-nek tett vállalását, emellett a bankholdingban – a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül – 30,35 százalékos részesedést szerzett – áll a közleményben.