Mától akár félmillió forintra büntethetők a balesetveszélyes horrorkaravánok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap. A közlemény szerint vasárnaptól alkalmazható a gyakorlatban a horrorkaravánokkal szembeni hatékonyabb hatósági fellépést megalapozó jogszabályi rendelkezés. Az előírás új járműkategóriákra terjeszti ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét.
Így mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló horrorkaravánokra is kiszabható az akár ötszázezer forintos közigazgatási bírság.
A súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti.

Fotó: Police.hu
„Az úgynevezett horrorkaravánok szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények” – emeli ki a közlemény. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen, használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. „A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát” – fogalmaz a közlemény.
A közlekedési hatóság korábban közúton csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását.
A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.
A rendőrség mostanáig is felléphetett a szabálysértőkkel szemben, a szakhatóság jogosítványainak bővítésével még eredményesebbé válhatnak a közúti ellenőrzések.
Az ITM közleménye szerint Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a horrorkaravánok szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, végleg el kell venni az ügyeskedők kedvét a súlyosan balesetveszélyes barkácsmegoldásoktól. Az e célt szolgáló, decemberben kihirdetett jogszabály-módosítás január utolsó napján lép hatályba. A közlekedési hatóság a közeljövőben célzott ellenőrzési akciót tervez a legnagyobb forgalmú nemzetközi tranzitútvonalak mentén.