Több mint egymilliárdnyi bírságot szabott ki a fogyasztóvédelem

A tavaly elvégzett közel 19 ezer ellenőrzés és a több mint 25 ezer beérkezett fogyasztói panasz alapján mintegy tízezer hatósági eljárás indult. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai irányítása mellett a kormányhivatalok ezek alapján több mint háromezer esetben, mindösszesen egymilliárd forintot meghaladó bírságot róttak ki a jogsértő vállalkozásokra – közölte a minisztérium.

Magyar Nemzet
2021. 02. 02. 10:00
null
New York, 2020. november 24. Utasok érkeznek a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtérre 2020. november 23-án. A figyelmeztetések ellenére több mint kétmillió amerikai ült repülőre a hétvégén - közölte az amerikai repülésbiztonsági hatóság. Három nappal korábban az amerikai betegségmegelőzési és -ellenőrzési központ (CDC) figyelmeztetésül közleményt adott ki, amelyben azt tanácsolta az amerikaiaknak, hogy koronavírus-járvány megfékezése érdekében a november 26-ra eső hálaadás ünnepére ne utazzanak el rokonaikhoz, az eseményt otthon, szűk családi körben, meghívott vendégek nélkül töltsék. MTI/EPA/Justin Lane Fotó: Justin Lane
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mulasztó kereskedők, szolgáltatók bírságolása a fogyasztóvédelem leghathatósabb eszköze a vásárlói jogok érvényesítésének kikényszerítésében. A legnagyobb visszatartó erőt jelentő szankció alkalmazása különösen indokolt a vevőket tudatosan megtévesztő, vagy életüket, egészségüket veszélyes termékek forgalmazásával kockára tevő vállalkozásokkal szemben. Tavaly a legtöbb alkalommal árfeltüntetési hiányosságok, a szavatossági és jótállási szabályok nem megfelelő kezelése, a fiatalkorúak védelmét szolgáló rendelkezések megsértésével összefüggő és panaszkezelési problémák miatt járt el a hatóság – összegezte a tavalyi helyzetet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

– A fogyasztóvédelem partneri együttműködésre törekszik a vállalkozásokkal, hiszen a vásárlók színvonalas, megbízható kiszolgálása közös érdekünk. Ennek megfelelően az első alkalommal botlókat kisebb súlyú jogsértések miatt csak figyelmeztetjük a hiányosságok pótlására. Ismételt vagy életveszélyt okozó jogsértés, a gyermekek, fiatalkorúak, idősek sérelmére elkövetett visszaélés esetén azonban nem ismerünk pardont. A hatóság a nettó árbevétel öt százalékig terjedő, legfeljebb ötszázmillió forintos bírsággal torolhatja meg a szabályszegéseket – mondta Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár

A különböző ügytípusok közül a teljes éves bírságmennyiség közel negyedét kitevő szankciókat a légiutasok jogainak megsértése miatt szabták ki tavaly. Az egyik megbüntetett légitársaság járata közel négyórás késése ellenére sem adott megfelelő tájékoztatást és nem biztosított ellátást utasainak.

A koronavírus-járvány miatti járattörléseket követően számos esetben maradt el a jegyárak hét napon belüli visszatérítése, a folyamat gyakran hatvan napig vagy még hosszabb ideig tartott. Efféle mulasztásaik miatt összesen több mint 239 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki légitársaságokra 2020-ban.

Egy dohánytermék-gyártónak 130 millió forintja bánta, hogy a jogszabályi tilalom ellenére állított elő és forgalmazott mentolt tartalmazó dohányterméket. A kereskedelmi egységek általános fogyasztóvédelmi ellenőrzése közel százmillió forintnyi szankció kiszabását eredményezte. A jogsértő üzletek egyebek mellett a vásárlók megkárosítására, az eladási ár fel nem tüntetésére, a mérőeszköz hitelesítésének hiányára fizettek rá.

Az év elejével átfogóan megújított szavatossági és jótállás előírások betartását idén fokozottan ellenőrzi majd a hatóság. A témakörrel összefüggő szabályszegések 2020-ban összesen 51 millió forintjába kerültek a vállalkozásoknak. Megtévesztő kereskedelmi gyakorlata miatt büntettek meg egy céget, amely telefonon egészségügyi állapotfelmérésre hívta meg a kiszemelteket. A beszélgetés során eltitkolták, hogy valódi céljuk a termékértékesítés.

A vizsgálat eredményét idegen nyelven, feltételes módban, homályos és érthetetlen formában osztották meg a fogyasztókkal, ezzel késztetve őket vásárlásra. A hatóság tízmillió forintos bírsággal igyekezett elvenni a többszörösen jogsértő cég kedvét a további visszaélésektől.

– A fogyasztók szándékos megrövidítésének leghatékonyabb ellenszere a tudatos, körültekintő vásárlás. Ne hagyjuk becsapni magunkat, ne dőljünk be a trükköknek, minden döntés előtt a lehető legalaposabban tájékozódjunk a kereskedőről, a kínált termék minőségéről, piaci áráról! Ha azonban már megtörtént a baj, mindenkit arra bíztatok, hogy bátran kérje a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a megegyezéses vitarendezésben ingyenes támogatást kínáló Békéltető Testületek segítségét – tette hozzá Cseresnyés Péter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.