Több mint egymilliárd köbméter földgázt továbbított a horvátországi cseppfolyósgáz (LNG)-terminál az európai fogyasztóknak működésének szűk kilenc hónapja alatt. Ez csaknem 1,9 millió köbméter LNG, illetve tizenhárom tankerhajó fogadását jelenti, köztük a tengereken futó legnagyobb típussal, az akár 250 ezer köbméter kapacitású Q-Maxszal két alkalommal érkezett szállítmány a méretét tekintve nem hatalmas, de annál jelentősebb létesítménybe a Krk szigethez – tudtuk meg a terminál meglátogatása alkalmával.
Az LNG Croatia nevű, 280 méter hosszú úszó létesítmény kapacitása, menetrendje már most hét évre le van kötve, és ebben nagy szerepe van a magyar energetikai vállalatnak, az MVM-csoportnak is.
A legfontosabb szállítmányok Afrikából – főként Katarból – és az Egyesült Államokból érkeznek, de jött már Belgiumból, Ausztráliából és Nigériából is hajó.
Praktikus és hatékony
Az LNG-tankerből átalakított terminál előkészítésének története csaknem 15 évre nyúlik vissza, de először 1995-ben merült fel az ötlet, vagyis a 2021. januári indulást nagyon is várták már a gázpiaci szereplők. A teljesség igénye nélkül érdemes felidézni, hogy az első megvalósíthatósági tanulmány még 2008-ban szárazföldi létesítményre vonatkozott Omišalj kikötőjében, majd meg is alakult a projektcég, de a beruházást 2010-ben mégis lefújták. Hat évvel később jelentették be a projekt újraindítását.
Ekkorra azonban már – lényegében a forráshiány és az idő sürgetése miatt – szárazföldi helyett inkább úszó létesítményt kezdtek el tervezni, ami praktikusan egy LNG-hajó átalakításával, illetve a szárazföldi infrastruktúra megépítésével viszonylag egyszerűen kivitelezhető volt. Ez ugyan az eredeti tervhez képest kisebb fogadó- és visszagázosító kapacitással bír, ám pozitívuma a kivitelezési költségekben jelentkezett. További előnye, hogy viharos időszakban elmozdítható, biztonságosabb helyre vihető a hajó. A távlati tervekben továbbra is szerepel egy szárazföldi terminál megépítése.
Hatszázszoros különbség
A létesítményen négy LNG-tank van 140 köbmétert meghaladó összkapacitással. Az ezekbe a szállítóhajókból átfejtett, nagy nyomáson és alacsony hőmérsékleten (mínusz 162-168 Celsius-fokon) tartott, így folyékony halmazállapotot felvevő földgázt három egység gázosítja újra. Ezek óránként 451 köbméter, immár gáz halmazállapotú energiahordozót képesek továbbítani a horvát nemzeti vezetékhálózatba.
Az LNG és a normál nyomáson lévő gáz sűrűsége közti különbség nagyjából hatszázszoros, vagyis cseppfolyós állapotban hatszázszor annyi gáz szállítható, mint eredeti halmazállapotában.