– A kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusának megnyitóján Budapesten. Sztáray Péter úgy fogalmazott: a kormány felismerte, hogy globális jelentősége van az űrágazatban rejlő üzleti lehetőségekre való nagy fokú összpontosításnak – írta a távirati iroda. Kiemelte: az idén tették közzé az első magyar kormányzati űrstratégiát, amelynek célja, hogy rávilágítson az ágazat erősségeire, kihívásaira és kiemelt projekteket fogalmazzon meg.
Ezek a prioritások az első magyar kereskedelmi műhold felbocsátásától és a kapcsolódó földi szegmens fejlesztésétől kezdve az űrkutatás oktatási pillérének erősítésén át az űrkutatással kapcsolatos nemzetközi kezdeményezésekben való aktívabb részvételig terjednek.