Nőtt a Mol-csoport eredménye a harmadik negyedévben

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben, az előző év hasonló időszakában elért 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) után; az eredmény a makrogazdasági környezetnek és a vállalatcsoport erős belső teljesítményének köszönhető – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 11. 05. 10:27
null
MOL, olaj, földgáz, olajfinomító, kőolaj, gazdaság, ipar, Százhalombattai dunai finomító Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elért EBITDA meghaladta a 288,3 milliárd forintos piaci konszenzust. Az első három negyedévi EBITDA elérte a 770,6 milliárd forintot (2583 millió dollárt), ez 63 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. Ennek oka a jelentés szerint elsősorban a koronavírus-világjárvány alatti mélypontból való kilábalás. A csoport nettó eredménye 139,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakban elért 56,8 milliárd forint után.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedév jó eredményeit a kedvező külső környezet és a regionális gazdasági növekedés fellendülése is támogatta. Közölte: az eddigi 2021-es teljesítmény lehetővé teszi, hogy tovább növeljék éves EBITDA-iránymutatásukat, amely várhatóan eléri vagy meghaladja a 3,2 milliárd dollárt. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magas nyersanyagárak és a koronavírus-világjárvány következményei jelentős kockázatot jelentenek a gazdaságra nézve, és nagyon változó működési környezetet teremtenek.

Hernádi Zsolt kiemelte, továbbra is arra összpontosítanak, hogy fenntartsák pénzügyi és működési rugalmasságukat, és teljesítsék a fenntarthatósággal kapcsolatos hosszabb távú kötelezettségvállalásaikat. A magasabb szabad pénzáramtermelés lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudják a Mol 2030+ stratégiáját támogató beruházásokat.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 87 százalékkal, 396 millió dollárra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest a javuló makrogazdasági környezet hatására, és az eredmény az előző erős negyedévnél is 18 százalékkal magasabb volt. A 2020-as mélypontról visszatérve a finomítás és kereskedelem (downstream) üzletág EBITDA-ja 116 százalékkal, 436 millió dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek hét százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, az erősebb regionális üzemanyagkereslet eredményeképpen. 

A fogyasztói szolgáltatások szegmensének harmadik negyedévi EBITDA-ja meghaladta a 210 millió dollárt az előző év hasonló időszakában elért 182,8 millió dollár után, a növekedést a válság után újra helyreálló regionális értékesítési volumenek és a nem-üzemanyagtermékek hozzájárulása segítette. A gáz üzletág EBITDA-ja harminc százalékkal, harmincmillió dollárra csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, mert a tranzitbevételek és a szabályozott bevételek is csökkentek a határokon átnyúló kapacitás és a szállítási kereslet csökkenése miatt.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2794 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2778, a legalacsonyabb 1624 forint volt.

Borítókép: A Mol százhalombattai Dunai Finomítója. (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.