Hiába próbálja a baloldal azt sugalmazni, hogy bajban van a magyar gazdaság, ez egész egyszerűen nem igaz. Sőt, több területen is látványos az erősödés. A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 57,6 pontot mutat. A válaszadók az előző hónaphoz képest tizenkettedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be – közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a távirati irodával.
A korábbi márciusokkal összevetve az idei érték felülmúlja a hosszú távú márciusi átlagot (51,8), és az elmúlt három év átlagát (43,4).
A felmérésben vizsgált részindexek nagyobb része nőtt februárhoz képest.
A foglalkoztatottsági index értéke 50,0 pont fölött maradt ebben a hónapban is, hatodik alkalommal egy hónap változatlanság után; az elmúlt időszakban alapvetően 50,0 pont körül mozgott az index.
A BMI 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 százalék alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal.
A termelési mennyiség indexe nőtt februári értékéhez képest, és 50,0 pont fölött maradva a termelt mennyiség növekedését jelzi tizenharmadik alkalommal, 1995 óta most volt a harmadik legmagasabb az index értéke márciusban.
Az új rendelések indexe nőtt, és 50,0 pont fölött maradva továbbra is jelzi, hogy az új rendelések állománya magasabb lett az előző hónaphoz viszonyítva. A mostani értéknél 1995 óta soha nem mért magasabb márciusi értéket az MLBKT.
A márciusi szállítási átfutási idő hosszabb lett februárhoz képest, és az ütem némileg nőtt. Az index értéke 2020-ban és 2021-ben is szinte végig 50,0 pont alatt volt. Az eddigi márciusi értékeket nézve az idei a legalacsonyabb 1995 óta. A vásárolt készletek indexe nőtt, és 50,0 pont felett maradva egy havi szűkülés után tizenegyedik alkalommal bővül, a februárinál erősebb ütemben. Az idei indexérték a legnagyobb márciusi 1995 óta.
A beszerzési mennyiség indexe nőtt februári értékéhez képest, és 50,0 pont fölött van tizenkettedik alkalommal. A bővülés üteme erősödött az előző hónaphoz képest, a mostani érték felülmúlja az elmúlt három év átlagát, és a legmagasabb márciusi adat.
A beszerzési árak esetében az index értéke magasabb lett, és 50,0 pont felett maradva további nagyon erős árnövekedést jelez a válaszadók szerint. Ezzel a beszerzési árak huszadik hónapja magasabbak, a mostani ütem 1995 óta vizsgálva a legnagyobb márciusi.
A késztermékkészletek indexe márciusban magasabb lett az előző hónaphoz képest, és erősebb bővülésre utal. A korábbi márciusi értékeket nézve az idei átlag felettinek tekinthető, és a legmagasabb márciusi 1995 óta.