Veszedelmes rakománynak számít az akkumulátor

Vasútra rakhatják a tengeren szállított tűzveszélyes árukat.

2022. 05. 09. 13:54
null
Bremerhaven, 2013. augusztus 18. A németországi Bremerhaven kikötőjébe érkezik a világ legnagyobb konténerszállító hajója, a Maersk cég Triple-E hajóosztályú Maersk MC-Kinney Moller nevű óriási tengerjárója 2013. augusztus 18-án. Az energiatakarékosság és a környezetbarát üzem jegyében tervezett Maersk MC-Kinney Moller 400 méter hosszú, 59 méter széles és 73 méter magas, önsúlya 55 ezer tonna. A hajó július másodikán Sanghajban kezdte meg első próbaútját, amely a Szuezi-csatornán keresztül vezetett Hollandián át Németországba. (MTI/EPA/Ingo Wagner) Fotó: INGO WAGNER
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik nagy árufuvarozási biztosítótársaság szerint 

a szárazföldi szállítás, beleértve a vasutat is, a jövőben több veszélyes árut vonzhat a távolsági interkontinentális forgalom számára.

Annak ellenére, hogy a selyemút orosz szakaszát egyre inkább elhagyják a megrendelők, a lítiumakkumulátorokat mégis erre vihetik majd, mert bizonyos súlyos balesetek, valamint a tengeri és légi közlekedésre vonatkozó szigorúbb biztonsági előírások miatt nem marad más lehetőségük – tette közzé a RailFreight.com.

Emlékezetes, hogy a télen kigyulladt egy mintegy négyezer értékes személyautót, köztük elektromos és hibrid járműveket szállító hajó az Atlanti-óceánon. A Felicity Ace február 10-én indult a németországi Emdenből, és az USA-beli Davisville-be tartott, amikor tűz keletkezett a hajó rakterében. A legénység elmenekült, a hajó napokig lángokban állt az Atlanti-óceán északi részén, az Azori-szigetek közelében. A legújabb tűzeset tovább gyarapítja a hírhedt autós balesetek sorát: például az Egyesült Államok jacksonville-i kikötőjében történt Hoegh Xiamen tűzesetéről szóló jelentés szerint egy gépkocsi akkumulátora okozta a tüzet.

A lítiumakkumulátorok piaca exponenciálisan növekszik az újratölthető termékek iránti kereslet miatt, a kézi eszközöktől az elektromos járművekig, mint amilyenek az e-bike-ok és e-rollerek.

Akkor a legnagyobb a kockázat, ha a rakományon belül egyes akkumulátorok hibásak. Az ellátási lánc nehézségeit tovább növelik a használt, teljesen vagy részben feltöltött áramtárolók. 

Borítókép: A világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója. Elég, ha egyetlen akkumulátor tüzet fog, az egész hajó kiéghet. (Fotó: MTI/EPA/Ingo Wagner) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.