– Azzal, hogy a kormány a vidékfejlesztési források nemzeti társfinanszírozásának mértékét nyolcvan százalékra emelte, minden eddiginél magasabb összeg áll rendelkezésre az ágazatban. Mire fordítható ez a pénzmennyiség?
– Az előttünk álló ciklusban összesen 4265 milliárd forintot fordíthatunk az agrár-élelmiszeripar korszerűsítésére. Ez háromszor több, mint amit a mögöttünk hagyott hét évben erre a célra elkölthettünk. Ennek köszönhetően az összes korábbi versenyhátrányunkat le tudjuk dolgozni.
– Miből ered a lemaradásunk?
– A rendszerváltást követő privatizáció során a hazai feldolgozóüzemek új, nyugati tulajdonosokhoz kerültek, akik sorra bezárták azokat. Ezzel az egész magyar mezőgazdaság átállt alapanyag-termelésre, ami a legkisebb jövedelmet biztosítja. A másik nagy hibát az uniós csatlakozásunkat követően a szocialista kormány követte el.
A nekünk járó uniós forrásokat gazdaságélénkítés helyett szociális felzárkózásra fordították, miközben legnagyobb vetélytársunk, Lengyelország épp ekkor építette ki azt a regionális szintű feldolgozó- és raktárhálózatát, amelynek köszönhetően most Európa élvonalába tartoznak.
– Ha már az uniós pénzeknél tartunk, hol tart a stratégiai terv brüsszeli elfogadása?
– Janusz Wojciechowski, az Európai Bizottság új agrárbiztosa nemrég Magyarországon járt, s ígéretet tett arra, hogy háttértárgyalásokat folytathatunk a közös agrárpolitika forrásainak elosztását részletező tervről. Az egyeztetések jelenleg is folyamatosak, s nagyon remélem, hogy mihamarabb megkapjuk a brüsszeli jóváhagyást. A munka dandárja ugyanis csak ezt követően kezdődik: meg kell alkotnunk a rendeleteket, az új szabályokhoz kell igazítani az informatikai rendszereket és nem utolsósorban meg kell tanítanunk a gazdákat, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy a lehető legtöbb forráshoz jussanak hozzá.

– Bár úgy tűnik, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti dúló fegyveres konfliktusból sikerül kimaradnunk, hatásait azonban így sem kerülhetjük el. Az agráriumot különösen érzékenyen érinti a helyzet, hiszen a háborúval Európa és a világ egyik „éléskamrája” vált elérhetetlenné.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!