A MÁSZ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a tagvállalatai által működtetett és az üzemanyag-forgalmazásban még részt vevő benzinkútjaik a szokásos nyitvatartással üzemelni fognak és lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a benzin- és gázolajvásárlás lehetőségét.
Mintegy ezer benzinkút nyitva lesz a független töltőállomások demonstrációja idején is
A Magyar Ásványolaj-szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án – közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.

A szövetség felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a MÁSZ tagvállalatai által üzemeltetett mintegy ezer töltőállomás nem lesz képes teljes mértékben ellátni a több mint kétezer hazai benzinkút által biztosított üzemanyag-kiskereskedelmi szolgáltatást, ezért kérik a fogyasztókat, hogy a jelzett időszakra tervezett vásárlásaiknál legyenek tekintettel erre.
További Gazdaság híreink
A Magyar Ásványolaj-szövetség tagjaként a szövetség honlapján található adatok szerint benzinkutat üzemeltet Magyarországon a Mol magyar olajvállalat mellett több külföldi olajcég, így az OMV, a Shell, a Lukoil, az Oil, a Mobil Petrol és a Castrum Ferrerum.
Borítókép: Tájékoztató feliratok a Mol benzinkútján Salgótarjánban (Fotó: MTI/Komka Péter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarország legnagyobb ipari digitalizációs eseménye szeptemberben érkezik
A SmartMan 2025 két részből áll: szeptember 11-én konferencia, majd két héten át tartó fesztivál közel száz helyszínen. A látogatók közelről ismerhetik meg a digitalizáció és az AI legújabb ipari megoldásait. (X)

Csomagautomata-elérés: nagy változások jönnek a piacon
Első lépésben 18 automatát telepítenek.

Új korszak kezdődik: a 4iG Csoporthoz kerül a Rába
Stratégiai együttműködés jön létre.

Törvényt módosítottak, hogy visszaszorítsanak egy durva visszaélésszerű viselkedést – innentől kezdve időben kell reklamálni
A termelők védelme érdekében egy törvénymódosítás szigorítja a terményfelvásárlás során felvethető minőségi kifogásokkal kapcsolatos előírásokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk