Az energiapiaci szakértő arról is beszélt: hogy a vevők a számukra addig ismeretlen elszámolási rendszerre váltva olyan megállapodásokat kötöttek, amelynek árait nem láthatták több hónapra előre. Azonban kiemelte: a kormányhatározat időzítését kényszerhelyzet szülte, hiszen a rezsicsökkentés fenntartásának terheit mérsékelni kellett.
Ismert: az idei költségvetésben 2610 milliárd forintot különítenek el a rezsivédelmi alapban, holott a terv 670 milliárd forint volt.
A szakértő úgy fogalmazott: az a felhasználó, amely él a kormányhatározatban felkínált lehetőséggel, azonfelül, hogy ismét fix áron jut a gázhoz, még kevesebbet is fizet érte.
Mindazonáltal hátulütője is van a mostani módosításnak – hívta fel a figyelmet Balogh József, hiszen a kormány magánjogi szerződésekbe nyúlt bele egy rendelettel.
A kormányrendeletben megnyitott lehetőséggel költségvetési szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik, állami és önkormányzati gazdasági társaságok és egyházak élhetnek a szaktárca közleménye szerint. A fixált árakra átállni kívánóknak január 27-én éjfélig nyilatkozniuk kell a földgázkereskedőjüknél arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe veszik a módosított elszámolást. Az állami MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. esetében mintegy 900 üzleti partner tehet eleget a jogszabályi kritériumoknak – közölte a lap.
Borítókép: Illusztráció – A Mol algyői olajfőgyűjtője (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!