Brutális hatékonyságú rendszert küld rá az adócsalókra a NAV

Ha az adóhivatal tervei megvalósulnak, ezentúl a mesterséges intelligencia kergeti majd Magyarországon az adócsalókat. Az informatikai megoldás nemzetközi jelentőségű, sehol nem használják úgy a mesterséges intelligenciát, ahogy a magyar hatóság tervezi – erről beszélt a szervezet elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Vágujhelyi Ferenc több más tervről is beszámolt, például arról, hogy az adóbevallásokat kérdőívvé alakítják.

Magyar Nemzet
2023. 03. 01. 13:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az interjúban az államtitkár további, nagy jelentőségű fejlesztésekről is szót ejtett. Beszélt például arról, hogy kérdőívé alakítják a magánszemélyek adóbevallásait. A nyomtatványok kialakítása így már nem az adójogszabályok, hanem az adófizetők logikáját követi majd. De szóba került az is, hogy a jövőben a NAV akár sms-ben is tájékoztatná a munkavállalókat munkaadójuk minden intézkedéséről. 

A rendszer a feketefoglalkoztatás ellen hatna, azonnal kiderülne ugyanis, ha a foglalkoztató csalni akar, és kijelenti alkalmazottját.

Vágujhelyi Ferenc részletesen értékelte a feketegazdaság visszaszorulásának folyamatát, beszámolt arról, hogy mennyi pénzt kell idén beszednie a hivatalnak és arról is, hogy miben látja az NAV feladatát, társadalmi küldetését a mostani, háborútól és világgazdasági nehézségektől terhelt helyzetben. 

Az interjú teljes szövege itt olvasható: https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/03/elkepeszto-fejlesztesekbe-kezd-az-adohivatal

Borítókép:  Vágujhelyi Ferenc államtitkár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke (Fotó: Havran Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.